Newsletter Hírlevél Events Események Podcasts Videók Africanews
Loader
Hirdetés

Tikrit: az iraki katonák körbevették a várost

Tikrit: az iraki katonák körbevették a várost
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
Közzétéve:
Megosztás Kommentek
Megosztás Close Button

Több ezer iraki katona fogta körbe Tikritet készen arra, hogy offenzívát indítsanak a várost egyelőre még a kezükben tartó Iszlám Állam nevű

Több ezer iraki katona fogta körbe Tikritet készen arra, hogy offenzívát indítsanak a várost egyelőre még a kezükben tartó Iszlám Állam nevű szélsőséges szervezet fegyveresei ellen.

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Az iraki hadsereg több mint egy hete indított nagyszabású támadást a Bagdadtól 140 kilométerre, a Tigris folyó partján fekvő város visszafoglalására.

- Vannak olyanok, akik be akarják feketíteni a győzelmeinket úgy, hogy bűntetteket követnek el, súlyosan megsértik a biztonságot, és kárt tesznek mások tulajdonában. Ezért szigorú intézkedéseket vezettünk be a biztonsági erők, a rendőrség és a katonai parancsnokok számára – mondta az iraki miniszterelnök, Haider al-Abadi.

Az iraki kormányerők és a velük szövetséges síita milicisták szerdán jutottak be először Szaddam Huszein szülővárosába, amelyet kilenc hónappal ezelőtt foglaltak el a dzsihadisták. Tikrit a Bagdadot az iszlamisták fellegvárának számító Moszullal összekötő stratégiai fontosságú útvonalon fekszik. A hadjárat végső célja Moszul visszaszerzése.

Ugrás az akadálymentességi billentyűparancsokhoz
Megosztás Kommentek

kapcsolódó cikkek

Dróntámadásban meghalt egy francia katona az iraki Kurdisztánban

Az Irakban lezuhant amerikai repülő hatfős személyzetének összes tagja meghalt

Könnygázzal oszlatta az iránpárti tüntetést a rendőrség a bagdadi USA-nagykövetségnél