NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Obama: Ahol a kritika elhalkul, ott a szélsőség felerősödik

Obama: Ahol a kritika elhalkul, ott a szélsőség felerősödik
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A politikai, civil és vallási vezetőknek el kell utasítaniuk a felekezeti viszályt – fogalmazott az amerikai elnök az erőszakos szélsőségesség elleni

HIRDETÉS

A politikai, civil és vallási vezetőknek el kell utasítaniuk a felekezeti viszályt – fogalmazott az amerikai elnök az erőszakos szélsőségesség elleni küzdelemről tartott csúcstalálkozó harmadik napján, több mint 60 ország külügyminisztere és küldötte előtt Washingtonban.

Barack Obama szerint amikor a kritika, az elégedetlenség hangjai elnémulnak, olyankor felerősödik a szélsőség és az erőszak. Ez olyan környezetet teremt, mely a terrorizmus melegágya. Amikor a békés, demokratikus változások lehetetlenné válnak, akkor a terror-propagandára egyetlen adható válasz marad: az erő alkalmazása.

Az amerikai elnök kijelentette, “a terrorizmus elleni harcban mindannyian egy hajóban evezünk”.

Bernard Cazeneuve francia belügyminiszter úgy fogalmazott; – Sosem moshatjuk össze az egyes emberek “kisiklását” egy közösséggel, egy békés vallással. Határozottan elítéljük a kollektív bűnösség elvét. Nem fogadhatjuk el azt a sztereotípiát, hogy egy szűk csoport gyűlölet gerjesztette szörnyű tetteiért az egész muszlim világ a felelős.

A csúcstalálkozó zárónapjának végkicsengése: fontos a demokrácia előmozdítása és az összes vallás híveinek elfogadása a veszélyes jelenség visszaszorításában.

Az Euronews mindig kimért washingtoni tudósítója azt mondja: – Úgy tűnik, a kormányok végre rádöbbentek, mivel ez egy globális csapás, csak együtt, összefogva vívhatják meg sikerrel ellene a harcot. A szélsőségesek legutóbbi rémtettei, támogatóik bővülő tábora nyilván hozzájárult ahhoz a felismeréshez, melyet a jordániai külügyminiszter szavai adnak vissza a legvelősebben: Közös a célunk!

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Indulásra készen az Ukrajnának szánt amerikai katonai segélyszállítmányok

15 év börtönre ítélték a kubaiaknak kémkedő volt amerikai nagykövetet

Meghalt O. J. Simpson