Török letartóztatások Erdogan lehallgatási ügyében

Török letartóztatások Erdogan lehallgatási ügyében
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A török elnök újabb csapást mért ellenzékére az őt korrupciós gyanúba keverő felvételek miatt.

HIRDETÉS

Letartóztatásokkal és több rendőrtiszt leváltásával folytatódott a török elnök lehallgatási ügyének felderítése. 19 embert vettek őrizetbe kedden összesen négy városban, köztük Ankarában és Isztambulban.

A rendőrség szerint ezek az emberek részt vettek üzletemberek, politikusok, kormánytagok, sőt az akkor miniszterelnök, mostani államfő telefonhívásainak lehallgatásában. Az így kikerült beszélgetések az ország vezetőit és rokonaikat korrupció gyanújába keverték.

- Végre elfogtuk a hazudozókat – utalt Erdogan államfő az őt hírbe hozó vádakra. Majd azzal folytatta, hogy tudja, kik állják útját külföldön és a határokon belül Törökország fejlődésének és céljai megvalósításának.

Ezzel politikai riválisára, az Egyesült Államokban élő imámra, Fethullah Gülen-re célzott, akit már régóta azzal vádol, hogy Törökországon belüli támogatói beépültek az igazságszolgáltatásba. Kedden menesztettek 21 regionális rendőrtisztet is.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Közel-keleti terrorszervezeteket magasztalt közösségi oldalán, letartóztatták

Ok nélkül mondott le a portugál kormányfő, összecserélték a nevét a gazdasági miniszterével

Gyermekpornográfia-hálózatot számol föl a spanyol rendőrség