NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Eltemették a Charlie Hebdo főszerkesztőjét és két munkatársát

Eltemették a Charlie Hebdo főszerkesztőjét és két munkatársát
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Charbot szülővárosában, Pontoise-ban, Philippe Honorét és Mustafa Ourradot Párizsban búcsúztatták.

HIRDETÉS

Stéphane Charbonnier, művésznevén Charb búcsúztatása szülővárosában, Pontoise-ban volt, ahol több százan gyűltek össze ebből az alkalomból.

A köztudottan elszánt, baloldali gondolkodású karikaturista egyike volt azoknak, akiket január 7-én agyonlőtt két terrorista a lap párizsi szerkesztőségében.

A szatirikus hetilap egyik újságírója, Patrick Pelloux a megemlékezéskor arról beszélt, hogy a terroristák el akarták hallgattatni, meg akarták félemlíteni őket, de a dolog jól láthatóan a visszájára sült el.

Charb búcsúztatásán ott volt a francia kormány három minisztere és a francia baloldal összes vezetője.

A Charlie Hebdo egyik karikaturistája arra szólított fel mindenkit, aki csak azt kántálta az elmúlt napokban, hogy “je suis Charlie” (“Charlie én vagyok”), hogy bizonyítsa is. Fogjon tollat, ceruzát, vagy üljön a számítógép elé, és alkosson. Bízik abban – mondja Luz -, és biztosan tudja, hogy Charb is ebben hinne – teszi hozzá -, hogy a Charlie Hebdóhoz méltó alkotások ezrei kerülnek majd ki a gimnáziumokból, egyetemekről, terjednek majd az egész világon.

Pénteken temették a lap egy másik megölt karikaturistáját is. Philippe Honorét szűk családi körben helyezték örök nyugalomra a párizsi Pere Lachaise temetőben.

A Charlie Hebdo korrektora, Mustapha Ourrad is a múlt heti merénylet áldozata. Őt is eltemették pénteken Párizsban.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Párizs 2024: elkezdődött az önkéntesek felkészítése

Új székek kerülnek a Notre Dame hajójába

Óránként 18 eurót kell majd fizetni a parkolásért Párizsban egy SUV-val