EventsEseményekPodcasts
Loader

Find Us

HIRDETÉS

Dakar rali - A címvédő közelebb az éllovashoz

Dakar rali - A címvédő közelebb az éllovashoz
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Úgy tűnik kiszáradás és a test túlzott felhevülése okozta Michal Hernik halálát a Dakar ralin. Ezt állapították meg az első vizsgálatok. “A 39 éves

HIRDETÉS

Úgy tűnik kiszáradás és a test túlzott felhevülése okozta Michal Hernik halálát a Dakar ralin. Ezt állapították meg az első vizsgálatok. “A 39 éves lengyel motorost kedden találták meg holtan, a harmadik szakasz útvonalán.” http://www.hu.euronews.com/2015/01/06/elsobalozo-nyert-szakaszt-a-dakaron/

Az ötödik szakaszon faragott hátrányából a négyszeres győztes, címvédő motoros, Marc Coma. A spanyol versenyző Chilében valamivel több mint négy és fél óra alatt tette meg a Copiapó és Antofagasta közötti ötödik szakaszt, amelyen Dési János 55. lett.

A 458 kilométeres szakasz céljában Coma több mint két perccel előzte meg Joan Barredát, aki az összetett versenyben vezet. A Hondás spanyol előnye több mint 10 és fél perc Coma előtt, a harmadik helyen a portugál Paulo Goncalves áll.

Dési az 54. helyről várja a folytatást.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Max Verstappen nyerte a Forma-1-es Ausztrál Nagydíjat, de …

Nasszer al-Attija nyerte a 45. Dakar-ralit

Gyulay Zsolt: „Biztosított a magyarországi Forma-1-es verseny jövője”