NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Átrendezi a fehérorosz kormányt az államfő

Átrendezi a fehérorosz kormányt az államfő
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A miniszterelnököt, a gazdasági és ipari minisztert és a nemzeti bank elnökét is leváltja Lukasenko elnök.

HIRDETÉS

Fehéroroszország elnöke, Alekszandr Lukasenko felmentette a miniszterelnököt és több vezető kormánytisztviselőt. A kabinet újrarendezésére a gazdasági helyzet miatt van szükség az államfő szerint.

Új miniszterelnökként Andrej Kobjakovot nevezte meg Mihail Mjasnikovics helyett, aki négy éven át volt kormányfő.

Konkrét okot nem közölt az elnök, de már korábban hangoztatta, hogy változtat a kormány összetételén, ha nem sikerül megerősíteni a gazdaságot.

Lukasenko szerint, ugyanis a rubelválság magával rántja a fehérorosz gazdaságot is. Oroszroszág nemcsak szövetségese, de egfőbb külkereskedelmi partnere is az országnak.

A gazdasági és ipari miniszter mellett a nemzeti bank vezetőjét is leváltja az ország elnöke.

A jegybank korábban úgynevezett átmeneti 30 százalékos adót vetett ki minden külföldi valutában történt vásárlásra.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Csak Lukasenka elnök liblingjei indulhattak a belarusz választásokon

"Lukasenka rezsimje egyre kegyetlenebb" - mondja a belarusz ellenzék vezetője

Felmentették a belarusz halálkommandó állítólagos tagját