Obama: Kuba, rasszizmus, nők

Obama: Kuba, rasszizmus, nők
Írta: Euronews

Karácsonyra csak egyet kérek: hogy válaszolhassak a kérdésekre - ezzel kezdte Obama év végi sajtótájékoztatóját.

Obama elnök nem számít arra, hogy a Kuba elleni amerikai embargót egyhamar feloldják, vagy hogy a közeljövőben ő maga látogatna a szigetországba. Két nappal azután, hogy felvette a két ország a diplomáciai kapcsolatot, az amerikai elnök szerint a változások nem egyik napról a másikra történnek.

Kubában még mindig elnyomó rezsim van hatalmon, és ahogy azt már mondtam, nem számítok gyors eredményekre, de abban biztos vagyok, hogy ha ötven éven keresztül nem tudtunk eredményt felmutatni az egyik módszerrel, akkor valami mást kell megpróbálni, ha más eredményt szeretnénk elérni.

Szokásos év végi sajtótájékoztatóján az elnök beszélt a fergusoni és a missouri, valamint a New York-i halálesetekről is: ezek az ügyek szerinte felhívják a figyelmet arra, hogy még mindig nagyon erős faji előítéletek vannak az országban.

Ezek nem új jelenségek. Az, hogy az ilyenek felszínre kerülnek, részben annak köszönhetők, hogy ezeket ma már fel lehet venni, míg a múltban csak a konyhaasztalnál tudtak beszélni arról az emberek, hogy mit láttak. Most már mindenki megbizonyosodhat ezekről, és kialakíthatja a saját véleményét. És nem fogjuk tudni megoldani a problémát, ha nem beszélünk róla.

kapcsolódó cikkek