Diadal a dzsihádisták ellen

Diadal a dzsihádisták ellen
Írta: Euronews

Eddigi legnagyobb katonai sikerüket érték el az iraki kurdok az Iszlám Állam nevű szervezet ellen. A pesmerga harcosok mintegy száz

Eddigi legnagyobb katonai sikerüket érték el az iraki kurdok az Iszlám Állam nevű szervezet ellen. A pesmerga harcosok mintegy száz négyzetkilométeres területet foglaltak vissza a dzsihádistáktól Irak északi részén, a Szindzsár hegység mellett.

A támadásban az iraki kurd erők 8 ezer tagja vett részt, offenzívájukat az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció légiereje segítette. Az utóbbi napokban több mint ötven légicsapást hajtottak végre a térségben.

A szíriai határ közelében fekvő területen elég széles folyosót tudtak nyitni ahhoz, hogy kiszabadítsanak több ezer jazidit. Az iraki kisebbség ősi otthonának számító Szindzsár várost hónapok óta az Iszlám Állam fegyveresei tartják ellenőrzésük alatt.

- Nem akarjuk, hogy a pesmergák egyedül menjenek ezekre a területekre. Moszul felszabadításához szükség van arab erőkre, főként az iraki kormánykatonák résztvételére – mondta Maszrur Barzani, a Kurdisztáni Biztonsági Tanács egyik vezetője.

Iraki és amerikai források szerint több falut is visszafoglaltak az Iszlám Állam fegyvereseitől. Közülük legalább 80-at megöltek, a szervezet több magas rangú vezetője is meghalt.

A dzsihádisták legyőzéséhez azonban még sokat kell harcolni. Szindzsár mellett még Moszult és Tal Afart is ők ellenőrzik.

kapcsolódó cikkek