NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

A kormányfő után az államfő lemondását követelik a haitiak

A kormányfő után az államfő lemondását követelik a haitiak
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Még pár hét, és lejár a parlament mandátuma Haitin. Ha addig nem lesznek választások, az államfő kezében összpontosul a hatalom. Elemzők szerint könnyen lehet, hogy Michel Martelly erre játszik most.

HIRDETÉS

Haitin továbbra is forr az indulat, habár a régóta halogatott választások kiírását követelő lakosság és a nemzetközi diplomácia nyomására a kormányfő végül is lemondott vasárnap.

A rendlívüli szegénységben élő karibi államban most átmeneti kormány felel azért, hogy lehetőleg még a parlament mandátumának lejárta előtt, vagyis január 12-ig lebonyolódjanak a választások.

A tüntetések egyik szervezője arról beszél, hogy új Haitit akarnak, egy olyan államot, ahol nem a lakosság 5 százaléka osztozik minden gazdagságon, miközben a fennmaradó 95 százaléknyi nyomorog.

A helyiek hosszú hónapok óta tüntetnek a kormányfő és az elnök lemondásáért, és a két éve késő választások megtartásáért.

Laurent Lamothe lemondásakor hat szenátort vádolt meg azzal, hogy megakadályozzák a voksolást mondván, hogy az csalással végződik majd.

Haiti elnöke, Michel Martelly napok óta tárgyal a politikai elittel arról, ki lehetne Lamothe utóda, de egyelőre nem tudtak közös jelöltet állítani. Az esélyesek között emlegetik a szociális és munkaügyi minisztert, a pénzügyminisztert, Haiti egykori miniszterelnökét, Jean-Max Bellerive-et és a volt belügyminisztert, Jocelerme Privertet is.

A szenátus elnöke, Simon Desras arra figyelmeztette az államfőt, hogy ne saját udvartartásából válogasson. Ez nem jelenti azt, hogy ellenzéki kormányfőt kell javasolnia – tette hozzá -, de a jelöltnek mindenképpen olyasvalakinek kell lennie, akit az ellenzék is elfogad.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Lövöldözés tört ki Port-au-Prince-ben, menekült, aki tudott

Bűnbandák ellenőrzik a haiti főváros nagy részét

Káoszba süllyed Haiti, erőszakos fegyveres bandák vették át a főváros irányítását