NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Nelson Mandelára emlékeztek Dél-Afrikában

Nelson Mandelára emlékeztek Dél-Afrikában
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Nelson Mandela, Dél-Afrika első fekete bőrű köztársasági elnöke egy éve, ezen a napon halt meg. Az egykori apartheid ellenes aktivista és politikai

HIRDETÉS

Nelson Mandela, Dél-Afrika első fekete bőrű köztársasági elnöke egy éve, ezen a napon halt meg. Az egykori apartheid ellenes aktivista és politikai fogoly 1990-ben amnesztiával szabadult,1993-ban Nobel-békedíjat kapott, egy évvel később pedig Dél-Afrika államfőjévé választották. A hivatalos megemlékezésen özvegye is beszélt.

- Miért tisztelgünk ma az élete előtt? Mert mindannyiunk felelőssége, ahogy kilencvenedik születésnapján is mondta, mindannyiunk felelőssége, hogy lezárjuk azt a megosztottságot, amely még mindig bennünk van – mondta a szertartáson Graça Machel, Mandela özvegye.

A dél-afrikai kormány és a Nelson Mandela alapítvány az évforduló alkalmából azt kérte, hogy a templomok, mecsetek, gyárak, iskolák és autók tíz óra előtt három perccel szólaltassák meg harangjaikat, kürtjeiket, csengőiket és dudájukat, majd tíz órától mindenki néma csenddel emlékezzen a volt államfőre.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Dél-Afrika: 45 zarándok halt meg egy balesetben

Kiengedték a börtönből Oscar Pistoriust

Szabadul a barátnője meggyilkolásáért elítélt dél-afrikai atléta