Newsletter Hírlevél Events Események Podcasts Videók Africanews
Loader
Hirdetés

Letartóztatták Kína egyik legfélelmetesebb vezetőjét

Letartóztatták Kína egyik legfélelmetesebb vezetőjét
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
Közzétéve:
Megosztás Kommentek
Megosztás Close Button

Számos bűncslekményt rónak fel az egykori belbiztonsági vezetőnek, Csou Yong-kangnak. Ő eddig a legnagyobb hatalmú vezető, akit korrupció miatt bíróság elé állítanak.

A hetvenéves férfit két évvel ezelőtt küldték nyugdíjba, azóta folyamatosan vizsgálták ismerősei ügyeit. Közülük egyet már halálra ítéltek, egy másikat életfogytiglani börtönnel sújtottak, míg hat másik rokona illetve ismrőse ellen jelenleg is eljárás folyik.

Csou ellen a pártfegyelem megsértése, nagyösszegű kenőpénzek elfogadása, párt- és állami titkok megsértése, valamint korrupció keretében, több nővel elkövetett házasságtörés miatt indítottak eljárást.

A férfi nemcsak a belbiztonsági szolgálatot vezette, de a párt központi bizottságának is tagja volt, az egyik legfélelmetesebb, legnagyobb hatalmú vezetője volt a kommunista államnak. Magánvagyonát mintegy 14 milliárd dollárra becsülik.

Ugrás az akadálymentességi billentyűparancsokhoz
Megosztás Kommentek

kapcsolódó cikkek

Kínában egy földcsuszamlás után összeomlott egy alig pár hónapja átadott híd

Katonai forródrót épül Washington és Peking között a véletlen konfliktusok megelőzésére

Hongkong az utolsó simításokat végzi a 2025-ös hongkongi Kínai Nemzeti Játékok előtt