Newsletter Hírlevél Events Események Podcasts Videók Africanews
Loader
Hirdetés

Háború az Iszlám Állam ellen: ezer légicsapás után, hosszú harc előtt

Háború az Iszlám Állam ellen: ezer légicsapás után, hosszú harc előtt
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
Közzétéve:
Megosztás Kommentek
Megosztás Close Button

A szövetségesek már ezer légicsapást hajtottak végre, és ezzel súlyos károkat okoztak az Iszlám Állam elnevezésű szélsőséges szervezetnek.

Szerdán Brüsszelben tanácskozott az Iszlám Állam elnevezésű szélsőséges szervezet ellen létrehozott nemzetközi koalíció.

HIRDETÉS
HIRDETÉS

A szövetségesek már ezer légicsapást hajtottak végre, és ezzel súlyos károkat okoztak a terroristáknak – közölte az amerikai külügyminiszter. John Kerry azt mondta, a koalíciós partnerek egyértelmű üzenetet fogalmaznak meg. Egységes erővel lépnek fel minden fronton, addig folytatják a harcot, amíg szükséges, és végül győzni fognak.

A szélsőséges fegyveresek hatalmas területeket foglaltak el Szíriában és Irakban, majd júniusban kikiáltották saját kalifátusukat. Azóta a kurd ellenállók, az iraki kormányhadsereg és mérsékelt szunnita csoportok is hadba léptek az Iszlám állam ellen, amerikai légi támogatással, ám a harc még évekig tarthat – figyelmeztetnek nyugati diplomaták.

Ugrás az akadálymentességi billentyűparancsokhoz
Megosztás Kommentek

kapcsolódó cikkek

Egy nap után összeomlani látszik a tűzszünet a kurdok és a kormány között Szíriában

Az ENSZ BT feloldotta Szíria ideiglenes elnökére korábban kivetett szankcióit

Ukrajna és Szíria a két új partner - ehhez Aszád elkergetése kellett