Rosetta: Jönnek a képek, a küldetés folytatódik

Rosetta: Jönnek a képek, a küldetés folytatódik
Írta: Euronews

Az Európai Űrügynökség bemutatta a Rosetta űrszonda, illetve a Philae leszállóegység által a Csurjumov-Geraszimenko üstökös felszínéről, valamint a landolás folyamatáról készített első fotóit.

A csekély gravitáció és a nem működő rögzítőkapcsok miatt a Philae kétszer is újra felpattant, Egy kilométernyit továbbsodródva.

- Szeretnék segíteni Önöknek abban, hogy megértsék, miként értünk célba. Persze még magam sem tudom – viccelődött Stephan Ulamec a darmstadti űrközpont vezetője a délutáni sajtótájékoztatón. Szerdán még azt mondtam, kétszer landoltunk. Ma már tudom; háromszor szálltunk le az üstökösön. Inflálódott a landolás!

A minilabor Földre küldött első fotói sziklás, poros felszínt mutatnak. Kérdés, meddig jönnek az adatok, mert a sodródás miatt félárnyékba került a Philae. Így a napelemek nem töltenek.

- A küldetés nem ért véget számunkra, a munka folytatódik – nyilatkozta a misszió repülésirányítási igazgatója, Andrea Accomazzo. Ahogy kollégám mondta, a következő hetek, hónapok során, sőt talán még egy-két évig feladatot jelent számunkra a beérkező új információk elemzése. Évek múlva is beszélünk majd erről a fantasztikus küldetésről, és erről a csodálatos csapatról. Köszönöm!

A rádiókapcsolat stabil, a küldött képek minősége kiváló, a tíz fedélzeti műszerből nyolc már rögzített adatokat, viszont csak 64 órára elég energia maradt.

Fantasztikus felvételek, lenyűgöző információk érkeztek az üstökös felszínéről. Pont úgy, ahogy a tudósok eltervezték -mondja az Euronews riportere. Bárhogyan is lesz, ez az űrkutatás történetének legnagyszerűbb küldetése. És ne feledjük, a Rosetta továbbra is ott kering az üstökös körül.

kapcsolódó cikkek