NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Az izraeli hadsereg volt parancsnoka emlékezik Ariel Saronra

Az izraeli hadsereg volt parancsnoka emlékezik Ariel Saronra
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
HIRDETÉS

Shlomo Brom, nyugalmazott dandártábornok és az izraeli hadsereg volt parancsnoka, aki jelenleg a Nemzetbiztonsági Tanulmányok Intézetében dolgozik, Ariel Saron halála kapcsán adott interjút az Euronews-nak.

    • Úgy tűnik, Ariel Saron katonai karrierre született, ez a vérében volt a kezdetektől, amikor még a Hagana tagja volt?*

Shlomo Brom: – Igen, ez igaz. Ez igaz volt az ő generációjára, amely a felnőttkort még azokban az évtizedekben érte meg, mielőtt Izrael független lett volna. Csatlakoztak a Hagana különböző csoportjaihoz, mert teljesen egyértelmű volt, hogy Izrael konfliktusok árán születik meg akár akkoriban a brit uralommal, akár Palesztina arab lakóival.

- Úgy tűnik, olyan ember volt, aki nem foglalkozott azzal, hogy mások mit gondolnak, vastag bőre volt, és azt tette, amit ő jónak látott.

- Ez része volt annak, amire azt mondanám, hogy az ő személyes varázsa. Nagyon független személyiség volt. Függetlenül gondolkodott, nem az a fajta ember volt, aki vakon követ egy vezetőt. Nem érdekelte, mások mit gondolnak róla, amíg a maga módján meg tudta oldani a dolgokat.

*- Mi a helyzet a szívével? Mert tudjuk, hogy személyes tragédiákat is elszenvedett: egyik fia lövöldözés áldozata lett, első felesége autóbalesetben halt meg, második felesége pedig rákban hunyt el. Mennyire befolyásolta ez az életét?

- Sokszor volt lehetőségem találkozni vele, és számos témát megvitattunk. Átütő volt a különbség az ő imázsa és a személyisége között, tény, hogy tudott nagyon kedves lenni másokkal. Tehát, úgy gondolom, törődött másokkal, és hatással voltak rá a személyes tragédiák.

- A szabrai és satilai menekülttáborban történtek jól dokumentáltak, de megnézve hagyatékát, gondolnunk kell Benjamin Netanjahu szavaira: “nem kellene foglalkoznunk a régmúlt dolgaival, sok mindent tett a nyilvánosság előtt, amire büszkék lehetünk.”

- Én azok közé tartozom, akik szerint Saron sok helytelen dolgot tett karrierje során, és ennek egyik oka, hogy annyira független volt, hogy nem követte a szabályokat, és azt tette, amit jónak látott. De az egyik jó dolog vele kapcsolatban az volt, hogy tudta, miként változzon, és korrigálja magát. Azt tette, amiről azt gondolta, hogy helyes akkor és ott. És amikor egy ilyen emberről beszélünk, jobb a régmúlt dolgokat meghagyni a múltban.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Az izraeli védelmi ipar volt a főhőse az iráni támadás elhárításának

Nem lesz izraeli támadás Rafahban, amíg az iráni konfliktus véget nem ér

Irán már Jordániát is megfenyegette