rendkívüli hír

Ismét a szén-dioxidról szól a vita

Ismét a szén-dioxidról szól a vita
Euronews logo
Betűméret Aa Aa

Miközben egyre több a bizonyíték arra, hogy gyorsul a globális felmelegedés, a klímaváltozásról tanácskoznak ebben a hónapban Varsóban. Az álláspontok továbbra is igen távol állnak.
A sarkvidéki jég és a gleccserek olvadása mellett a tudósok a szélsőséges időjárásra és az élővilágra gyakorolt hatásra is felhívják a figyelmet.

A COP19 elnevezésű megbeszéléseket azután tartják, hogy tavaly kevés eredményt ért el a Zöld Klíma Alap, amely a fejlődő országok támogatását szolgálja. Hogyan tudja az Európai Unió 20 százalékkal csökkenteni a CO2-kibocsátást 2020-ra, amikor Németország vonakodik csökkenteni az autók, Lengyelország pedig a szénerőművek károsanyag-kibocsátását?

Erről szól a Network, ahol kemény kérdéseket teszünk fel a döntéshozóknak. Vendégeink:

Az Európai Parlamentben, Brüsszelben Bas Eickhout, a parlament környezetvédelmi bizottságának Zöld párti tagja, Bonnban Christiana Figueres, az Egyesült Nemzetek éghajlatváltozási keretegyezményének főtitkára. Lisszabonban pedig Sebastian Lüning a német RWE energiacég geológusa, aki a Hideg Nap című könyvében a napot okolja a globális felmelegedésért.

Az Euronews többé nem érhető el Internet Explorer-rel, ez a böngésző ugyanis nem támogatja a legújabb technikai fejlesztéseket. Arra kérjük, használjon más keresőt, mint amilyen az Edge, Safari, Google Chrome vagy Mozilla Firefox.