Newsletter Hírlevél Events Események Podcasts Videók Africanews
Loader
Hirdetés

News+: Fordulat jöhet az atomvitában

News+: Fordulat jöhet az atomvitában
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
Közzétéve:
Megosztás Kommentek
Megosztás Close Button

- Közeledik az igazság órája az iráni nukleáris vitáról – mondta az Euronews tudósítója. Fariba Mavadat hozzátette, a felek Genfben készülnek az újabb tárgyalásra. Az ország új elnöke, Hasszan Rohani egyszer és mindörökre lezárná az ügyet.

A perzsa ország nukleáris főtárgyalója ezzel szemben vasárnap azt mondta, Irán nem fog meghajolni a nyugat akarata előtt. És az atomprogram része maradhat az urándúsítás is.

- Nem engedjük az urándúsítás leállítását, erről nem tárgyalunk – mondta az iráni küldött. – Mint ahogy arról sem egyeztetünk, hogy külföldön történjen az uránium dúsítása. Egy gramm uránium sem hagyja majd el az országunkat – tette hozzá Abbas Araghchi.

Az iráni elnökválasztás látszólag fordulatot hozott a nukleáris programban. Elemzők szerint sokan azért szavaztak Hasszán Rohanira, mert a politikus a feszültség enyhítését és a nyugati szankciók feloldását ígérte.

Az új elnök szeptemberben tartott bemutatkozó beszédet az ENSZ közgyűlése előtt. Akkor a kompromisszumok fontosságáról beszélt az államfő.

- A nukleáris tárgyalások elmúlt fordulói a kölcsönös bizalmatlanság jegyében zajlottak, és többnyire sikertelenek voltak. Miért lenne ez most másként? A politikai változások miatt, vagy egyszerűen az új elnök személye miatt?

Fariba Mavadat Naser Hadian-t, a Teheráni Egyetem nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozó professzorát kérdezte a változásról.

Naser Hadian: – Azt gondolom, a politika és az elnök is változott.

Euronews: – Teherán valóban felkészült az atomprogram feladására a szankciók eltörléséért cserébe?

Naser Hadian: – Azt hiszem, amit szerettek volna elérni, az már megtörtént.

Euronews: – Mit értek el?

Naser Hadian: – Nos, elsajátították az urándúsítás technológiáját, így lényegében a teljes gyártási folyamatot ismerik.

Euronews: – Mi a célja ennek?

Naser Hadian: – Ez nagyon sok előnyt adhat nekünk, a legfontosabb szerintem az elrettentés.

Euronews: – Kit kell elrettenteni?

Naser Hadian: – Bármilyen lehetséges ellenségünket. Ezt nehéz meghatározni, mert a barátok és az ellenségek változnak, miközben az érdekek általában változatlanok maradnak.

Euronews: – De ha nem lesznek hozzá fegyvereik, az alacsony szinten dúsított urániummal kit tudnak majd elrettenteni?

Naser Hadian: – De azt tudni fogják, megvan a tudásunk és a technológiánk is ehhez.

Euronews: – Irán egyre nyitottabb a nyugat felé, Hamenei ajatollah pedig hőseis engedékenységről beszélt. Ez nem ássa alá a forradalmi hagyományokat?

Naser Hadian: – Optimista vagyok az atomprogramról folytatott tárgyalásokat illetően, de az iráni-amerikai viszonyról már nem ilyen jó a véleményem. A másik országának káromlása nem kerül semmibe, de a kapcsolatok javítása mindkét félnek igen sokba kerülne. Annak ellenére, hogy nem vagyok túlzottan optimista, nem zárom ki, hogy a nukleáris vita lezárása eredményeket hozhat a kétoldalú viszonyban is. Ez beindíthat olyan mozgásokat, amelyek végső soron a mostaninál lényegesen jobb kapcsolatokat eredményezhetnek.

Euronews: – Iránban sokan ellenzik az enyhülést és Rohani politikáját. Ők visszafordíthatják a folyamatot?

Naser Hadian: – Igen, természetesen. Vannak nagyon befolyásos csoportok, amelyek ebben érdekeltek. És ha Rohani nem ér el rövid időn belül eredményt, ők mozgósítani fogják erőforrásaikat, hogy újabb akadályokat gördítsenek az iráni-amerikai viszony javítása elé.

Euronews: – Tehát szakadás lehet a vezetésen belül?

Naser Hadian: – Attól függ. Ha az elnök eredményeket ér el, ha képes előnyöket kicsikarni a javuló kapcsolatokból, akkor az ellenérdekelt csoportok is meggyengülhetnek.

Euronews:
Naser Hadian, köszönöm.

Ugrás az akadálymentességi billentyűparancsokhoz
Megosztás Kommentek

kapcsolódó cikkek

Egymást lesik az iráni biztonságiak, félve az izraeli kémek beszivárgásától

2000 rakétát indítana egyszerre Irán egy Izrael elleni háborúban

Mérlegeli Irán a szankciókra adandó válaszlépést