NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Monaco - többen ingáznak, mint ahányan laknak

Monaco - többen ingáznak, mint ahányan laknak
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
HIRDETÉS

Nehéz elképzelni, de az ipar jelentős részt képvisel Monaco GDP-jéből. Hely hiányában a gyártósorok bérházak emeletein terjeszkednek.

A miniállamban több mint ötezer vállalat tevékenykedik, ebből száztizenegy az iparban, amely mintegy háromezer főt alkalmaz. Gyártanak többek között gyógyszereket, autóalkatrészeket, elektronikai termékeket és luxuscikkeket is.

Gyár az irodaházban

- Az ipar önmagában a GDP hat százalékát adja – magyarázta az Euronews riporterének Jean Castellini, a hercegség pénzügyminisztere. – Összehasonlításképpen az ingatlanok kereskedelme 9%-ot, a pénzügyi szolgáltatások 15%-ot.

Egy tiszteletet parancsoló homlokzat mögött – egy elsőre inkább irodaháznak tűnő épületben – ipari üzem működik. Az Asepta Akiléine a ház öt emeletén terpeszkedő műhelyében gyárt kozmetikumokat.

- Az első kötöttség, hogy egy emeletes házban működünk, ami nem könnyíti meg a termelést – mondta el az Euronews-nak Anne-Marie Noir, az üzem vezetője. – A másik, hogy Monacoban magasak az ingatlan bérleti díjak. Mi például kapunk állami támogatást. Az épület, amiben működünk, állami tulajdonban van. De az ingatlanárak a munkavállalóknak is gondot okoznak, mert lakást bérelni is nagyon drága Monacoban.

A százkilenc munkavállaló nagy része Franciaországból vagy Olaszországból érkezik. Minden ágazatot számításba véve negyvenötezren ingáznak Monaco-ba minden nap – ez kilencezerrel több, mint a miniállam teljes lakossága.

Nem csak a pénz dolgozik

A Bettina csoport hímzett és kötött luxusruházatot gyárt. A százhúsz munkavállalót alkalmazó céget – amely a Hermés és a Chanel divatházaknak is szállít. Az Euronews arra volt kíváncsi, magas bérleti díjak ellenére mi indokolja, hogy egy cég Monaco-ba telepítse a termelést.

- Nem kell azon aggódnunk minden reggel, hogy kirabolnak bennünket – emelte ki Philippe Prud’homme, a cég vezérigazgatója. – Megfigyelt, őrzött zónában vagyunk egész nap, a lehető legnagyobb nyugalomban dolgozunk.

- A társasági adó nem különösebben vonzó, hiszen ugyanannyi, mint Franciaországban, harminchárom egész három tized százalék – ismerte el az euronews-nak a pénzügyminiszter. – Ilyen módon nemigen tudunk beszállni valamiféle adócsökkentési versenybe.

Az állam nem magukat a cégeket, hanem az alkalmazottak képzését, illetve a kutatás-fejlesztést támogatja. Philippe Prud’homme egy olyan könnyen azonosítható árujelzés létrehozásán fáradozik, amely az egész világgal tudatná, hogy Monacóban nem csak a pénz dolgozik.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Egyre nagyobb vonzerőt jelent a sportélet Dubajban

Az energiaáraktól és az inflációtól szenvednek a kkv-k Európában

A Metaverzumé a jövő, sőt már a jelen is