NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Az Apple a legmenőbb márka a világon

Az Apple a legmenőbb márka a világon
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
HIRDETÉS

Az Apple letaszította trónjáról a Coca Colát : több mint 10 éve először nem az üdítőgyártó cég, hanem az immár legendává vált, almaformájú logót használó vallalat vezeti a világ legértékesebb márkáinak listáját-írja a New York Times.

A rangsort hétfőn publikálta az Interbrand tanácsadó cég, amely vállalati identitással és márkamenedzsmenttel foglalkozik.

A listát a szervezet 2000 óta jelenteti meg. A sorrendet a márkák mögött álló vállalatok pénzügyi teljesítménye alapján határozzák meg, és ez az első alkalom a felállítása óta, hogy nem a Coca-Cola áll az élén.

A New York Times cikke szerint az Interbrand vezérigazgatója elmondta: az, hogy az Apple átvegye a vezetést, csak idő kérdése volt: a technológiai óriáscég folyamatosan jött felfelé, 2011-ben még “csak” a 8. helyet foglalta el, tavaly pedig már a második helyen állt.

Az Apple annak köszönheti elsőbbségét, hogy a márka értéke nem kevesebb, mint 28 százalékkal nőtt tavaly óta, egészen 98,3 milliárd dollárig. Ehhez képest a Coca-Cola-nak mindössze két százalékkal sikerült növelnie értékét, ezzel 79,2 milliárd dollárt ér.

Így a Google is beelőzte az üdítőgyártó vállalatot, amely két helyet előre lépve lett a második.

Az Interbrand vezetője azzal magyarázta az Apple elképesztő sikerét, hogy a hozzá hasonló vállalatok nem csak a termékeikkel, hanem egész mondanivalójukkal megváltoztatják az életünket: az Apple megkönnyíti az emberek mindennapjait, forradalmasítja azt, ahogy működünk, játszunk és kommunikálunk egymással- ezenkívül termékei, amelyek egyszerűek, mégis nagyon szépek, szórakoztatják is az embereket.

A világon eddig összesen 600 millió Apple-terméket (iPhone-t, iPad-et és iPod touch-ot) adtak el.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Videó: így dőlt össze a világ harmadik leghosszabb gerendahídja Baltimore-ban

Távozik a Boeing vezérigazgatója - a sorozatos baleseteket és hibákat sürgősen orvosolni kell

Továbbra is fagyasztja az Egyesült Államok az UNRWA támogatását az új kiadási szupercsomagban