NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

"Nem vagyok akkora őrült, hogy ne fékezzek" - mondta a spanyol vonat vezetője

"Nem vagyok akkora őrült, hogy ne fékezzek" - mondta a spanyol vonat vezetője
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
HIRDETÉS

“Nem tudnám megmondani, mire gondoltam a baleset előtti utolsó pillanatokban” – mondta a múlt héten kisiklott spanyol vonat vezetője. De azt többször is elmondta a kihallgatáson, hogy nem volt elég lélekjelenléte, ahogy fogalmazott, “nem őrült, hogy ne próbálta volna megállítani a száguldó szerelvényt” – derült ki a kihallgatásán, amelynek jegyzőkönyvéből a spanyol El Pais közölt részleteket.

A mozdonyvezető telefonált a vonatbaleset pillanatában. Francisco Jose Garzon Amo a vasúttársaság egyik alkalmazottjával beszélt, és éppen a térképet nézegette, miközben a szerelvény 153 kilométer per órás sebességgel közeledett a végzetes kanyar felé, amelyet legfeljebb csupán nyolcvan kilométeres sebességgel lehetett volna bevenni.

A fekete doboz vizsgálata alapján az is kiderül, hogy a vonat a balesetet megelőző időszakban még ennél is gyorsabban, 192 kilométer per órával száguldott Santiago de Compostela felé.

Az egybként tapasztaltnak számító vonatvezetőt azért hívták az irányítóközpontból, hogy megmondják neki, milyen úton kell Ferrolba érkeznie. A feketedoboz által rögzített hangfelkvételekből kiderül, hogy folyamatosan beszélt, és közben még egy térképet is nézegetett, ezért túl későn kezdett fékezni az éles kanyar előtt.

Az 52 éves férfit óvatlanságból elkövetett, 79 rendbeli emberöléssel gyanúsítják, de hivatalosan még nem emeltek vádat ellene. Feltételesen szabadlábon van, mivel a bíróság szerint nem áll fenn a veszélye annak, hogy elszökik.

A július 24-i balesetben 79-en haltak meg, 66 utas még kórházban van, közülük 15-nek kritikus az állapota.

  • Picture by Óscar Corral

  • Picture by Óscar Corral

  • Picture by Óscar Corral

  • Picture by Óscar Corral

  • Picture by Óscar Corral

  • Picture by Óscar Corral

  • Picture by Óscar Corral

  • Picture by Óscar Corral

  • Picture by Óscar Corral

  • Picture by Óscar Corral

HIRDETÉS

Agrandir le plan

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Két vonat ütközött Malagánál

Nemzetközi vizsgálatot sürget 43 állam Navalnij halála ügyében

Halálos vonatbaleset Indonéziában