Europe Today Az Irán elleni további szankciók és gazdasági nyomás mellett lobbizott Brüsszelben az utolsó iráni sah fia
Focus Doha: a Világbefektetési Fórum azt vizsgálja, mi vonzza, és mi tartja vissza a tőkét Együttműködésben a Media City
Világ Rafszandzsáni: az is tisztelte, aki nem szerette Irán volt elnökének halálával erős bástyájukat veszítették el a reformerek. 2017. január 9.
Világ Vízkereszt ünnepe - csikorgó hidegben A mi csillagunk ne a pénz és a siker legyen – hangsúlyozta Ferenc pápa 35 ezer hívő előtt a Vatikánban. 2017. január 6.
Olaszország Ferenc pápa vigasztalt, de nem prédikált Az itáliai földrengések áldozatait fogadta az egyházfő a Vatikánban. 2017. január 5.
Belgium Bencés apácák lesznek a You Tube sztárjai A nővérek saját csatornát indítottak a videomegosztón. 2017. január 5.
Törökország Erdogan: a terroristák egymás ellen akarják fordítani a törököket A török államfő szerint a kisebbségek biztonságban és szabadságban élnek Törökországban. 2017. január 4.
Irak Az Iszlám Állam történelmi előképei Honnan jön a dzsihád, ha nem a Koránban van? Honnan jönnek a modern terror módszerei? 2017. január 3.
No Comment Lufit ajándékoztak Ferenc pápának Cirkuszi előadást tartottak a Vatikánban szerdán, Ferenc pápa szokásos heti audienciáján. A katolikus egyházfőt lufival lepték meg a show-műsor alatt. 2016. december 29.
Németország Emlékezés Berlinben: "a gyertyagyújtás fényt hoz a sötétségbe" A Brandenburgi-kapunál álló menórán a berlini merénylet izraeli áldozatának fia gyújtotta meg az egyik gyertyát. 2016. december 27.
Indonézia Akár öt év börtönt is kaphat a dzsakartai kormányzó Az indonéz főváros első emberét istenkáromlásért fogták perbe, és a bíróság nem hajlandó ejteni az ügyet. 2016. december 27.
Vatikán Az üldözött keresztényekért imádkozott Ferenc pápa Szent István ünnepén szólt híveihez az egyházfő. 2016. december 26.
Irak Irakban is ünneplik a karácsonyt Megünnepelték a karácsonyt a keresztények Irak északi részén, azokon a településeken, amelyeket az iraki erők az utóbbi hetekben felszabadították az iszlamisták uralma… 2016. december 25.
Világ Karácsony Betlehemben Újra népszerű úticél lett Jézus szülőhelye, rengetegen utaztak az éjféli mise miatt Palesztinába. 2016. december 25.
Vatikán A pápa szerint ki kell szabadítani a karácsonyt Az 1,2 milliárd katolikus hívő vezetője szerint ki kell szabadítani az ünnepet a materializmus fogságából. 2016. december 25.
Világ Betlehemi zarándoklat karácsony idején A Jézus születési helyeként számontartott Betlehem sok keresztény zarándokot és turistát vonz karácsonykor a világ minden tájáról. 2016. december 24.
Világ No Comment 2016: vallási hagyományok Ezek a ceremóniák nem olyanok, mint a vasárnapi istentiszteletek. Érdekességek a világból: a szentpétervári jeges fürdőtől a Fülöp-szigeteki önostorozásig. 2016. december 24.
Irak Az első karácsonyi mise az iraki Bartellában két éve Ez az első karácsonyi mise az iraki Bartellában, amióta 2014-ben az Iszlám Állam dzsihadistái több másik keresztény településsel együtt lerohanták a Moszultól keletre fekvő… 2016. december 24.
Vatikán A pápa vásárolni indult egymaga, Rómában Ferenc pápa megjelent egy római gyógyszertárban. Ismét vásárolni indult, ezúttal egy gyógycipőt a fájós háta miatt. 2016. december 21.
No Comment Ferenc pápa: balszerencsét hozhat a korai köszöntés A pápa válasza korai születésnapi köszöntésére 2016. december 16.
Egyiptom Kijátszották a biztonsági ellenőrzést a kairói robbantók A vasárnapi mise közben lépett működésbe a pokolgép a Szent Márk kopt katedrálisban. 2016. december 11.