Amerikai Egyesült Államok New Hampshire-be költözött az amerikai előválasztási kampány Felmérések szerint itt Sanders vezet a demokraták között, a republikánusoknál pedig Trump. 03/02/2016
Amerikai Egyesült Államok Amerikai elnökválasztás: az előválasztások és a jelölőgyűlések magyarázata A jelölteket az amerikai novemberi elnökválasztásra az Egyesült Államok két fő politikai pártja, a Demokrata Párt és a Republikánus Párt úgynevezett 29/01/2016
Portugália Portugáliában ma tartják az elnökválasztás első fordulóját Portugália 40 éves történetében még sohasem versengett ennyi jelölt az elnöki székért. Az 1974-es forradalom óta, ez az első, hogy a 24/01/2016
Portugália Elnököt választ Portugália November óta az országot egy meglehetősen ingatag koalíció irányítja, a centrista szocialisták a szélsőbalos kommunisták és a Baloldali Blokk közreműködésével. 24/01/2016
Világ Zavargások Haitin, később lesz az elnökválasztás Elhalasztották a vasárnapra tervezett elnökválasztást Haitin. Az Ideiglenes Választási Tanács biztonsági okokból döntött így, mert zavargások törtek 23/01/2016
Libanon Kezet ráztak az egykori libanoni ellenfelek Meglepetésszerű egyezmény született Libanon két legismertebb keresztény politikusa, egymás régi ellenfelei között. A megállapodás pontot tehet a 19/01/2016
Haiti Kövekkel követelték a választások felfüggesztését A haiti elnökválasztás második fordulója békésnek számít az előzőekhez képest. 19/01/2016
Kína Függetlenségpárti az új tajvani elnök Csaj Ing-ven lett Tajvan első női elnöke. Az ellenzéki Demokratikus Haladás Párt (DPP) 59 éves jelöltje elsöprő győzelmet aratott az 17/01/2016
Tajvan Női államfője lesz Tajvannak A Demokratikus Haladás Párt jelöltje, Caj Ing-ven vezet 6 millió szavazat összeszámlálása után. 16/01/2016
Világ Választások Tajvanon: Női elnöke lesz a szigetországnak? Női elnöke lesz-e Tajvannak – ez az egyik nagy kérdése a szombati parlamenti és elnökválasztásnak. A közvéleménykutatások szerint Caj Ing-ven sikere 16/01/2016
Spanyolország A spanyol demokrácia történetének legmegosztottabb parlamentje alakult meg Megtartotta alakuló ülését a spanyol parlament szerdán Madridban. A spanyol demokrácia történetének legmegosztottabb parlamentje alakult meg 10 13/01/2016
Spanyolország Helyi és országos bénultság Spanyolországban Sem a katalán, sem az országos parlamentben nincs kormányképes párt. 03/01/2016
Közép-afrikai Köztársaság Egy volt kormányfő vezet az elnökválasztáson a Közép-afrikai Köztársaságban A december 30-án rendezett választások első hivatalos adatait január 2-án tette közzé a nemzeti választási hatóság. 02/01/2016
Spanyolország Nagykoalícióról álmodik Mariano Rajoy A spanyol választások győztes pártjának vezetője nem nevezte meg, hogy kit látna szívesen a közös kormányban. 29/12/2015
Világ A béke reményében voksolnak a Közép-afrikai Köztársaságban Többszöri halasztás után úgy tűnik, a Közép-afrikai Köztársaságban mégis csak megkezdődik még idén a parlamenti- és elnökválasztás. Az országot három 29/12/2015
Spanyolország Egységbe szólította népét a spanyol király VI. Fülöp karácsonyi üzenetében óvott attól, hogy a spanyolok szembeforduljanak egymással. 25/12/2015
Spanyolország Választás Spanyolországban: Katalónia sorsa is eldőlhet A spanyol választások nem csupán a képviselői és a szenátusi helyek elosztásáról szólnak, Katalónia jövője legalább annyira benne van a 20/12/2015
Spanyolország Véget ér-e a váltógazdaság: három párt fej-fej mellett a spanyol választásokon A Spanyolországban történelminek nevezett választási nap félidejében senki nem meri megjósolni, hogy mi lesz a végeredmény. A legutóbbi 20/12/2015
Spanyolország Megkezdődtek a parlamenti választások Spanyolországban A négy évente szokásos voksolás ezúttal nagy változást hozhat. 20/12/2015
Spanyolország Kemény vita a spanyol választási kampányban A spanyol miniszterelnököt, Mariano Rajoy-t komoly támadás érte, politikai vetélytársa korrupcióval vádolta meg egy élő televíziós vitában a 15/12/2015