Világ Belgrád: „Egy az ötmillióból” - tizenhatodszor Ezúttal békésen vonultak a kormányellenes tízezrek. 2019. március 24.
Világ Nagyon sok brit akar új brexit-referendumot Londonban százezrek tüntettek ezért szombaton. Azt mondják, hogy 2016 tavaszán még senki sem tudta, mit jelent valójában a brexit, de most már jól látszik, úgyhogy most már hozhat felelős döntést a nép. 2019. március 23.
Világ Szerbia: Vucic nem enged a tüntetőknek, és rendet ígér Három hónapja tüntet az ellenzék az elnök lemondását és sajtószabadságot követelve. 2019. március 17.
Világ Arcon csapta az őt tojással megdobó tinit a szenátor A szélsőséges nyilatkozatai miatt bírált ausztrál szenátor Fraser Anning fején egy sajtótájékoztatón tört szét egy tojást a 17 éves fiú. 2019. március 16.
Világ Újabb tüntetések, újra áram nélkül Venezuela Guaidó és Maduro hívei is utcára vonultak, de a rendőrség csak az ellenzéki tüntetőkkel keménykedett. 2019. március 9.
Világ Már halálos áldozata is van az algériai tüntetéseknek 2011-ben ott „elmaradt”, most ért Algériába az „Arab Tavasz”. 2019. március 2.
Világ Egyre elkeseredettebbek a szardíniai gazdák Szardínia az egyik legszegényebb itáliai régió, a munkanélküliségi ráta 17 százalék körüli, a fiatalok csaknem felének nincs munkája, ezért rengetegen vándorolnak el más tartományokba. 2019. február 22.
No Comment Antiszemita támadások ellen tiltakoztak Párizsban A múlt héten nyilvánosságra hozott kormányzati adatok szerint több mint 500 antiszemita támadás ért zsidókat tavaly, amely 74 százalékos emelkedés 2017-hez képest. 2019. február 20.
Világ Tizenhat tagállam bepereli Trumpot A rendkívüli állapot bevezetésének azonnali felfüggesztését kérik, amit az elnök a felépítés érdekében jelentett be. 2019. február 19.
Világ Bezúzta a miniszterelnök ajtaját az albán ellenzék A korábban korrupciós ügybe belebukott albán jobboldal szerint bűnözők tartják fogva az államot. 2019. február 16.
No Comment A brexit mellett és ellen a Valentin-napon A brexit támogatói és ellenzői is látványos tüntetést tartottak Londonban. 2019. február 15.
Világ Újabb tüntetések Haitin A demonstrálók a korrupciós ügybe keveredett elnök lemondását követelik. 2019. február 14.
Spanyolország Túl megengedő volt a katalánokkal, ezért lemondatnák a spanyol kormányfőt 45 ezren követeltek előrehozott választásokat Madridban. 2019. február 11.
Világ Élő fal a mexikói-amerikai határon Amerikai tüntetők egy csoportja alkotott élő falat a határon. Közben a mexikói oldalon még mindig 2000 bevándorló vár a belépésre. 2019. február 10.
Franciaország Betört kirakatokat és kiégett autókat hagytak maguk után a sárgamellényesek Az összecsapásokban sokan megsérültek, volt, aki súlyosan. 2019. február 10.
Világ Először tüntettek együtt a sárgamellényesek és a szakszervezetek 300 ezren tüntettek béremelést követelve Franciaországban. 2019. február 5.
Világ Gigatüntetés - fogy a levegő Maduro körül Történelmi méretű demonstrációra hívta a latin-amerikai ország lakóit Venezuela ideiglenes elnöke. 2019. február 2.
Világ Önálló listát állítanak a sárgamellényesek az EP választásokon A felmérések szerint a kezdeményezés a harmadik helyen végezhet Macron pártja és a Marine Le Pen vezette Nemzeti Tömörülés mögött. 2019. január 26.
Világ Tömegtüntetés Athénban Több ezren mentek Görögországban utcára, hogy tiltakozzanak a Görögország és Macedónia közötti névvitát lezáró Preszpai Egyezmény miatt. 2019. január 20.
Ukrajna Szaakasvili hívei tüntettek A volt grúz elnökből lett ukrán ellenzéki vezető a fogdában éhségsztrájkba kezdett, hogy tiltakozzon őrizetbe vétele ellen. 2017. december 10.