Szíria Változtat szíriai kiképzési programján Washington Eddigi formájában megszünteti a szíriai lázadók kiképzési programját Washington. A megmaradt pénzből inkább a már jelenleg harcoló csapatok vezetőit 10/10/2015
Szíria Jelentős előrenyomulást hajtott végre az Iszlám Állam Szíriában Legalább 20 ember meghalt, és tucatnyian megsérültek, miután egy autóba rejtett bomba felrobbant egy, a szíriai Aleppóhoz közeli városban 09/10/2015
Magyarország A szír menekültek hazavágynak Egy németországi felmérés azt mutatja, hogy az Európába érkező szír menekültek csupán igen kis hányada, 8 százaléka tervezi úgy, hogy végleg elhagyta 09/10/2015
Szíria Erőre kapott az Aszad-rezsim, orosz segítségével szárazföldi offenzívát indított Az orosz támogatás után erőre kapott az Aszad-rezsim és elkezdte szisztematikusan támadni az különböző ellenzéki csoportokat. Az orosz kommunikációt 09/10/2015
Belgium NATO: megvédjük szövetségeseinket A NATO minden körülmények között megvédi szövetségeseit és külső határait. Erről az Észak-atlanti Szövetség főtitkára beszélt, miután egyeztetett a 08/10/2015
Belgium NATO-tanácskozás a szíriai orosz katonai műveletekről A NATO védelmi miniszterei Brüsszelben tartottak egyeztetést. A vezető téma Oroszország fokozódó szíriai katonai aktivitása. Moszkva a 08/10/2015
Szíria Szíria: szorosabb török-orosz együttműködés várható A török védelmi minisztériumba kérették Oroszország isztambuli nagykövetségének katonai attaséját kedden. A török fél egy olyan közös munkacsoport 07/10/2015
Szíria Miért tétlenkedik a NATO Szíriában? Az Iszlám Állam elleni iraki légicsapásokat nem követte a szövetségesek szíriai beavatkozása. 06/10/2015
Világ Az orosz berepülés nem véletlen a NATO szerint Harci gépek kétszer is megsértették a török légteret. 06/10/2015
Világ A NATO kettős játszmával vádolja Moszkvát Moszkva is csúsztatással gyanúsítja az Észak-Atlanti Szövetséget. 06/10/2015
Szíria Megint orosz harci gép sértette meg a török légteret Szíriánál Újból bekérette Törökország az ankarai orosz nagykövetet, miután a szír határnál két nap leforgása alatt másodszor is megsértette légterét egy orosz 06/10/2015
Oroszország NATO figyelmeztetés Oroszországnak Szombaton megsértette a török légteret egy orosz gép a szíriai bevetés közben. 05/10/2015
Szíria Tévedéssel magyarázta Moszkva a török légtér megsértését Közben a szíriai hadművelet kiterjesztését vetítette előre az orosz külügyminiszter. 05/10/2015
Szíria Teljesen megsemmisítik Palmürát a terroristák Szíiria régészek szerint felrobbantották a diadalíveket is. 05/10/2015
Szerbia Az Iszlám Államtól rettegtek a menekültek Az elmúlt napokban átlagosan három-négyezer menekült érkezett a szerb-horvát határra, Bapska és Tovarnik térségébe. Azt mondják, leginkább a magát 05/10/2015
Szíria Aszad elnök szerint, ha Szíria széthullik, az pusztító hatással lesz a Közel-Keletre Oroszország azt állítja, hogy tíz olyan célpontot bombázott le Szíriában, amely az Iszlám Állam nevű szélsőséges szervezethez tartozott. Egyebek közt 04/10/2015
Szíria Moszkva szerint a terroristák ellen védekeznek a szíriai műveletekkel Legalább 39 civil meghalt orosz légicsapásokban Szíriában az elmúlt négy napban- jelentette szombaton a Szíriai Emberi Jogok Megfigyelőközpontja. 03/10/2015
Szíria Folytatódó orosz légicsapások Szíriában Egyre több légitámadást indít Oroszország Szíriában. Moszkva közlése szerint a magát Iszlám Államnak nevező szervezet állásait bombázzák, az Egyesült 02/10/2015
Szíria Obama: Moszkva légicsapásai Szíriában az Iszlám Államot erősítik Az amerikai elnök szerint az orosz légierő bombázásai Szíriában csak az Iszlám Állam malmára hajtják a vizet. Barack Obama úgy fogalmazott, Moszkva 02/10/2015
Görögország 500 ezernél is többen keltek át lélekvesztőkön a Földközi-tengeren Az egyre hűvösebbé váló idő ellenére nem csökken a Görögországnál partot érő menekültek száma, lassan eléri a négyszázezret. A görög tengerpart még 02/10/2015