Irán Irán növeli katonai erejét Nem csak a nukleáris rakétákat, hanem a hadseregét is erősíti Róhani, és ehhez nem kér senkitől sem engedélyt. 2017. szeptember 22.
Japán Készültség Japánban Ahogy földrengések előtt szokták, az emberek most is kaptak rövid szöveges üzenetet a mobiltelefonjaikra és a televíziók is megszakították adásaikat, hogy felkészítsék a lakosságot egy esetleges vészhelyzetre. 2017. szeptember 15.
Észak-Korea Megint rakétát lőtt ki Észak-Korea Ezúttal a fővárosból, Phenjanból indították a rakétát, ami Japán északi része fölött haladt át. 2017. szeptember 15.
Korea Lakossági tiltakozás Dél-Koreában Rendőrök fékeztek meg civileket, akik rakétavédelmi rendszer telepítése ellen tiltakoztak. Több tucatnyi sérült. 2017. szeptember 7.
Észak-Korea Méregdrágán veszik az amerikaiak az észak-koreai bélyegeket Észak-Korea bélyegeket bocsátott ki a Hwasong-14 ballisztikus rakéta kilövésének emlékére 2017. augusztus 10.
Szíria Orosz támadás az Iszlám Állam ellen A Földközi-tengerről lőtték a dzsihadisták szíriai állásait. 2017. június 23.
Észak-Korea Újabb észak-koreai rakétakísérlet A lövedékek feltételezhetően szárazföldi indítású, hajók elleni rakéták voltak. 2017. június 8.
Észak-Korea Észak-Korea a pattanásig feszíti a húrt Kim Dzsong Un már hadrendbe is állítaná a legutóbb sikeresen tesztelt rakétáját. 2017. május 22.
Dél-Korea Hadrendbe állították az amerikai rakétavédelmi rendszert Dél-Koreában A rakétavédelmi rendszer aktiválása miatt tüntettek a dél-koreai Cshongdzsu tartományban. 2017. május 2.
No Comment Összetűzés Dél-Koreában az amerikai rakétavédelmi rendszer miatt Összecsaptak a rendőrökkel vasárnap a dél-koreai tüntetők, akik a THAAD (Terminal High-Altitude Area Defence) típusú amerikai rakétavédelmi rendszer telepítése ellen tiltakoznak a dél-koreai… 2017. május 1.
Japán Japán is komolyan veszi az észak-koreai fenyegetést Japán legnagyobb hadihajója, az Izumo helikopterhordozó csatlakozik a Koreai-félszigetnél járőröző amerikai hadihajórajhoz. 2017. május 1.
Észak-Korea Újabb rakétateszt Észak-Koreában Észak-Korea újabb rakétakísérletet hajtott végre helyi idő szerint szombaton hajnalban. 2017. április 29.
Korea Világégéstől tart az ENSZ volt főtitkára Háborús hisztéria a Koreai-félszigeten. 2017. április 26.
Korea Küszöbön a háború a koreai-félszigetnél Egyre látványosabb a készültség a koreai-félsziget körül. 2017. április 26.
Japán Pence: az USA száz százalékban Japán mellett áll Az észak-koreai konfliktus rendezésében az USA együttműködik Japánnal, Kínával és Dél-Koreával. 2017. április 18.
Szíria Orosz erődemonstráció Szíriában Rakétákkal felszerelt hadihajót küldött Oroszország Szíria partjaihoz azután, hogy az Egyesült Államok légierje csütörtökön bombázta az Asszad elnökhöz hű erők… 2017. április 9.
Európai Hírek A brüsszeli orosz nagykövet szerint a lázadók a felelősek a vegyi támadásért A Szíriában végrehajtott amerikai rakátatámadás után az Euronews riportere, Andrej Beketov beszélgetett Oroszország brüsszeli nagykövetével a reakcióról. 2017. április 7.
No Comment Amerikai légitámadás Szíria ellen Rakétatámadással torolta meg az Egyesült Államok a szíriai vegyifegyver-támadást. 2017. április 7.
Szíria Amerikai légicsapás Szíria ellen Hadihajókról 59 Tomahawk rakétát lőttek ki egy támaszpontra péntekre virradóra. 2017. április 7.
Észak-Korea Észak-Korea újabb rakétateszteket hajtott végre Sikertelennek mondják Észak-Korea szerdai rakétatesztjeit japán kormányzati források 2017. március 22.