Olaszország Érvénytelen népszavazás Olaszországban a gáz- és kőolaj-kitermelési koncessziókról Érvénytelen lett a népszavazás Olaszországban, amelyet az olasz tengereken levő gáz- és kőolaj-kitermelési koncessziók korlátozásáról tartottak. 18/04/2016
Sorozatok az én Európámról Olaszország börtönei A szokatlan ajtókon kívül semmi sem utal arra, hogy nem egy középiskolai kollégiumban járunk. Van benne színház, meg műhelyek, és istálló is. Ez 14/04/2016
Olaszország Egyiptomi elnök: "valóban döcög a nyomozás Regeni halálának ügyében" A sajtót okolta és elismerte az egyiptomi elnök, hogy az “egyiptomi oldalon vannak problémák” a Kairóban meggyilkolt olasz diák halála körüli 13/04/2016
Világ Meghalt Gianroberto Casaleggio A humorista Beppe Grillo pártjának társalapítója 61 éves volt. 12/04/2016
Irán Iránba látogatott az olasz miniszterelnök Iránba látogatott az olasz kormányfő. Matteo Renzi két napot tölt az iszlám köztársaságban, ezzel ő az első “nyugati” politikus, aki a Teherán ellen 12/04/2016
Olaszország Olaszország: elfogadta a parlament az azonos nemű párok élettársi kapcsolatát Megszavazta az olasz parlament felsőháza az azonos nemű párokra is vonatkozó bejegyzett élettársi kapcsolatokról szóló törvényt. A meleg szervezetek 26/02/2016
Olaszország Olaszország: a melegek bejegyzett élettársi kapcsolata ellen tüntettek Több százezren tiltakoztak az azonos neműek bejegyzett élettársi kapcsolatát engedélyező törvénytervezet ellen Rómában a Családi nap nevű 30/01/2016
Világ Sikertelen bizalmatlansági indítvány az olasz parlamentben Családjához közel álló bank támogatása miatt mondatták volna le a minisztert. 18/12/2015
Világ Milánó prefektusának kell rendet tennie Rómában Francesco Paolo Tronca nem a posztot, hanem a feladatot veszi át a lemondatott főpolgármestertől. 31/10/2015
Olaszország Marad hivatalában Róma polgármestere Három hete lemondott, most visszavonta lemondását. 29/10/2015
Gazdaság Privatizálják a postát Olaszországban Az olasz kormány tőzsdére bocsátja az olasz posta 40 százalékát, a részvények eladásából 4 milliárd euróra számít. 12/10/2015
Olaszország Lemondott Ignazio Marino, Róma korrupt főpolgármestere A 2013 nyarán megválasztott városvezető számos botrány okán, de végül is az önkormányzati kasszából fizetett magánvacsorák miatt kényszerült távozni 08/10/2015
Olaszország Szemétlepte Róma: ki takarítja ki az Örök Várost? Rómát lassan teljesen ellepi a szemét – az Örök Városba érkező turisták a tömegközlekedés megbízhatatlanságán kívül egyre inkább nehezményezik a 27/07/2015
Olaszország Olaszország: a kormánypárt nyerte a helyhatósági választásokat A balközép Demokrata Párt sikerét hozták az olaszországi helyhatósági választások. Összesen hét régióban szavaztak, ebből ötben a Matteo Renzi 01/06/2015
Olaszország 20/7: regionális választások Olaszországban A Renzi-kormány tesztje a vasárnapi olaszországi voksolás. 31/05/2015
Olaszország Renzinek teszt, Berlusconinak lehetőség a voksolás Itáliában Helyhatósági választásokat tartanak Olaszországban. A vasárnapi voksolás elemzők szerint a miniszterelnök, Matteo Renzi és pártja, a Demokrata Párt 31/05/2015
Olaszország Megszavazta az új választási törvényt az olasz parlament alsóháza Megszavazta az új választási törvényt az olasz parlament alsóháza hétfőn, amelynek az a célja, hogy a választásokon győztes politikai erőnek biztos 04/05/2015
Olaszország Újabb olasz miniszter a korrupció áldozata A legjobb családi barátja ellen folyó nyomozás terelte vakvágányra a közlekedési miniszter karrierjét. 20/03/2015
Olaszország Felmentette Berlusconit a legfelsőbb bíróság is Az olaszországi legfelsőbb bíróság helybenhagyta a felmentő ítéletet Silvio Berlusconi ügyében. 11/03/2015
Olaszország Mostantól nem közmunkás Silvio Berlusconi Utolsó napját töltötte közmunkásként Silvio Berlusconi pénteken, egy Milánóhoz közeli idősek otthonában. Olaszország egykori kormányfőjét, a Forza 06/03/2015