Nigéria Újabb chiboki lány szabadult ki a fogságból Nigériai katonák megtaláltak egy lányt, akit majdnem 300 diáktársával 2014 áprilisában rabolt el a Boko Haram nigériai terrorszervezet Chibokból – jelentette be a hadsereg… 2017. január 6.
Nigéria Az utolsó csapást mérhette a Boko Haramra a nigériai hadsereg Elfoglalta a nigériai hadsereg a Boko Haram terrorszervezet egy fontos táborát Északkelet-Sambisa erdejében jelentette be az ország elnöke szombaton. 2016. december 24.
Világ Éhezés Északkelet-Nigériában 2,1 millió öt évesnél kisebb gyerek alultáplált és segítségre szorul. 2016. december 15.
Nigéria Tíz hívő halt meg, amikor beomlott a nigériai templom teteje Éppen miséztek: egy lelkészt szenteltek volna fel püspökké. 2016. december 11.
Nigéria Nigéria: újabb chiboki diáklányt találtak meg A Boko Haram 2014 áprilisában több mint 270 diáklányt rabolt el. Volt, aki azóta már kiszabadult, de többségük egyelőre nem került elő. 2016. november 5.
Nigéria Még hosszú út áll a chiboki lányok előtt A két és fél éve a Boko Haram iszlamista szervezet által elrabolt és múlt héten kiszabadult 21 chiboki lánynak még sok nehézséggel kell szembenéznie, mire vissza tudnak illeszkedni a… 2016. október 18.
Nigéria Nigéria: újra otthon 21 chiboki diáklány A Boko Haram szabadon engedte őket két és fél év után. 2016. október 16.
Nigéria Nigériai elnök: a feleségemnek a konyhában van a helye Angela Merkel pénteken vendégül látta a nigériai elnököt, aki Berlinben reagált arra, hogy felesége kritizálja politikáját. 2016. október 14.
Nigéria Kiszabadult 21 lány a Boko Haram fogságából Kiszabadult 21 lány a Boko Haram fogságából azok közül, akiket az iszlamista terrorszervezet két és fél évvel ezelőtt rabolt el Nigériában. 2016. október 13.
Gazdaság Lecsap az adókerülőkre a nigériai adóhatóság - 700 ezer céget kapott el A vállalatok még soha nem fizettek adót. Nigériában a dolgozók 80 százalékát hivatalos munkaszerződés nélkül alkalmazzák. 2016. szeptember 23.
Nigéria Még nem cáfolták, hogy meghalt a Boko Haram terrorszervezet vezetője Abubakar Shekau halálhírét nem először keltik. 2016. augusztus 24.
Nigéria Nigéria: megölhették a Boko Haram terrorszervezet vezetőjét A két éve elrabolt diáklányokról még mindig keveset tudni. 2016. augusztus 23.
Világ Nem nyugtatta meg a szülőket a Boko Haram videója a diáklányokról Hosszú ideje az első életjel a foglyokról, de csak fokozta a szülők elégedetlenségét. 2016. augusztus 15.
Nigéria A Boko Haram egy videón megmutatta az elrabolt diáklányokat Egy videót tett közzé a Boko Haram nevű nigériai terrorszervezet. 2016. augusztus 14.
Cult #WhatIReallyReallyWant - a világrengető női erő Húsz évvel a Spice Girls bemutatkozó dala, a Wannabe klipjének megjelenése után összeállt egy nemzetközi csapat, és új videó készült az emblematikus számhoz. 2016. július 31.
Olaszország Elfogták a nigériai menedékkérőt megölő fociultrát Olaszországban Emberölés vádjával őrizetbe vették azt az olasz fociultrát, aki kedden Fermóban megvert egy nigériai származású menedékkérőt, Emmanuel Chidi Namdit. 2016. július 7.
Nigéria Elvitték az elnökhöz a kiszabadított nigériai diáklányt - estére egy társa is szabad lett Buhari megringatta a lány rabságban született kisbabáját, és azt mondta, Amina ne adja fel a tanulást. 2016. május 19.
Nigéria Gyermeke is született a két év után előkerült chiboki lánynak Több mint két év után megkerült az egyik Chibokból elrabolt nigériai diáklány. 2016. május 18.
Nigéria Rátaláltak az egyik chiboki diáklányra Nigériában Több mint 250 társával együtt hurcolta el két évvel ezelőtt a Boko Haram terrorszervezet. 2016. május 18.
Nigéria Hollande: össze kell fogni a Boko Haram ellen A Boko Haram és az Iszlám Állam nevű terrorszervezetek összefonódására figyelmeztet az ENSZ 2016. május 14.