No Comment Ciszjordánia: palesztinok ritka olívabogyó-szüretet tartanak izraeli katonai korlátozások között
No Comment Zelenszkij Spanyolországban Latin-Amerika segítségét kéri Ukrajna áramhálózatának helyreállításához
Németország Köteles hazahozni az Iszlám Állam harcosának feleségét és gyerekeit a német állam A berlini bíróság ítélete erre a konkrét esetre vonatkozik. 2019. július 11.
Világ Merkel leült A német kancellár ezúttal nem kockáztatott, inkább ülve hallgatta a himnuszokat. 2019. július 11.
Világ A németek fele szerint fenyegetést jelent az iszlám Mert politikai ideológiának gondolják. 2019. július 11.
Németország Merkel: „jól vagyok” A harmadik, több mint egy perces remegés után a német kancellár azt üzente: aggodalomra semmi ok. 2019. július 10.
Világ A litván hadsereg átvette az első két Farkast Még 86 darab ilyen harcjármű érkezik a német gyártótól. Ez a balti ország történetének legnagyobb összegű fegyver-beszerzése. 2019. július 10.
Németország Harmadik alkalommal remegett Merkel Vigyázban állás közben tört rá a remegés a német kancellárra. 2019. július 10.
Irak Újraformálódó koalíció az Iszlám Állam ellen Minden irányból támadjja az Iszlám Állam megmaradt erőit egy közben újraformálódó koalíció. 2019. július 7.
Olaszország Salvini élesen üzent a külföldnek Vasárnap hajnalban Olaszországban partra szálltak az előző nap érkezett menekültek, de Salvini belügyminiszter azt üzente: „elég volt!” 2019. július 7.
Németország Feszült, de marad a német koalíció Nem csökken a német kormánykoalíción belüli feszültség, de szakadás nem várható a z Európai Bizottság leendő elnökének jelölése miatt. 2019. július 4.
Németország Csúcson a megújuló energiák aránya Németországban, visszaesett a szén-dioxid-kibocsátás Az év első hónapjában az energia csaknem felét megújuló forrásokból fedezték, a szén-dioxid kibocsátás pedig jelentősen visszaesett. 2019. július 4.
Világ Ursula von der Leyen első útja az EP-be vezetett Egy nappal az Európai Bizottság élére való jelölése után Strasbourgba látogatott. 2019. július 3.
Cinema Dokumentumfilm készült Toni Kroosról A filmet csütörtökön mutatják be Németországban, Magyarországon egyelőre nem tudni, hogy mozikba kerül-e. 2019. július 3.
Cult A Shkoon zenei világa meghódítja Európát A szír-német könnyűzenei együttes tagjait is meglepte a pozitív fogadtatás. Még csak ízlelgetik a sikert. 2019. július 3.
Németország Tűz tombol egy bombákkal teli német erdőben A katonaságot is kivezényelték. 2019. július 2.
Világ Forró a hangulat a német medencékben Egyre több a vita és a verekedés a nagy tömeg miatt. 2019. július 2.
Olaszország Sea-Watch: Nem érti Olaszországot a német külügyminiszter Heiko Maas azt mondta, emberéletek mentése nem lehet bűncselekmény. 2019. július 2.
Európa Merre tart Európa az EP-választások után? Az elmúlt fél évben, az európai parlamenti választás közeledtével bejártuk Európát, beszélgettünk az emberekkel a reményeikről és félelmeikről. Vajon merre tart Európa? 2019. június 28.
Európa Európa választás után A szélsőjobboldal és a zöldek megerősödése, átrendeződő politikai paletta - mit hoztak az európai parlamenti választások a kontinens politikájában? 2019. június 28.
Franciaország 100 éve írták alá Versailles-ban a békeszerződést 1920 elején lépett hatályba, fél évre rá ratifikálta Németország, Nagy-Britannia, Franciaország, Olaszország és Japán. 2019. június 28.