Európai hírek
Dr. Görög Mártát kérte fel igazságügyi miniszternek Magyar Péter
„A magyar jogász szakma koronázatlan királynőjét, a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának dékánját, Dr. Görög Mártát kértem fel igazságügyi miniszternek” – írta Magyar Péter a legfrissebb Facebook-bejegyzésében.
Magyarország
Lemondott a jelöltségről, nem lesz igazságügyi miniszter Melléthei-Barna Márton
Magyar Péter a választás után a Tisza Párt jogi igazgatóját jelölte a pozícióra. Melléthei-Barna a leendő miniszterelnök sógora és régi barátja, a jelöltséget a kettejük közötti túl szoros kapcsolatra hivatkozva utasította vissza. Magyar Péter már pénteken bejelenti az új miniszterjelöltet.
Európai hírek
Giorgia Meloni olasz miniszterelnökkel találkozik Magyar Péter csütörtökön Rómában
A leendő magyar kormányfő egy filmfesztivál miatt utazott Olaszországba, de az Orbán Viktor nem túl közeli szövetségesének számító Meloni is fogadja majd. A nagy kérdés az, hogy hogyan alakulnak majd a magyar-olasz kapcsolatok a kormányváltás után.
Európai hírek
A tudománypolitikának több pénzt, fiatal kutatói támogatást, és Erasmust ígért Magyar Péter az MTA-n
A leendő miniszterelnök kijelentette: olyan megoldásra törekszik a leendő Tisza-kormány, amely az MTA-nak és a tudományos élet minden más szereplőjének megfelelő. Mint mondta, informális egyeztetések már történtek a tudományos élet képviselőivel, és vannak megoldási javaslataik is.
Európai hírek
Magyar Péter: Melléthei-Barna Márton jóval később lett a sógorom, mint hogy csatlakozott a Tiszához
A leendő magyar miniszterelnök közösségi médiás videóban méltatta a már teljes létszámban ismert új kormányátnak tagjait. Kitért a húgával 2025-ben házasságot kötött igazságügyminiszter-jelölt megbízatására is. A kijelölt kormányfő húga felfüggeszti bírói tevékenységét.
Európai hírek
Pósfai Gábor lesz a belügyminiszter, Melléthei-Barna Márton az igazságügyi miniszter
Bejelentette a leendő 16 tagú Tisza-kormány utolsó két miniszterét is Magyar Péter csütörtök este. Pósfai Gábort, a Tisza Párt operatív vezetőjét kérte fel a rendvédelmet és sportot felügyelő és irányító Belügyminisztérium vezetésére. Az igazságügyi miniszter pedig Melléthei-Barna Márton lesz.
Európai hírek
Magyar Péter sürgeti a gyanús pénzmozgások leállítását
A leendő miniszterelnök szerint Orbán Viktor leköszönő kormányfő nem akarja megakadályozni, hogy még a kormányváltás előtt milliárdok vagy tízmilliárdok elhagyják az országot. Az adóhatóság csak hét napig függesztheti fel a gyanús tranzakciókat.
Európai hírek
Magyar Péter találkozott Von der Leyennel, május végére már megállapodást vár az EU-s pénzekről
Az Európai Bizottság elnökével tárgyalt a leendő magyar miniszterelnök. Megállapodtak, hogy május 25-én Magyar Péter már miniszterelnöki minőségében újból Brüsszelbe utazik, és megkötik az uniós pénzek folyósításához szükséges megállapodásokat, közölte a Tisza Párt elnöke.
Európai hírek
Magyar találkozik von der Leyennel, miközben Magyarország a pénzhez jutásért versenyez
A hivatalba lépő magyar miniszterelnök Brüsszelben landol, ahol "informális, de sürgős megbeszélést" folytat von der Leyen bizottsági elnökkel. Budapestnek szoros határidővel kell felszabadítania az Orbán-korszak alatt elapadt uniós forrásokat.
Európai hírek
A civil energetikai infrastruktúra fejlesztésére is nagyon kellenének a befagyasztott uniós források
A következő időszak egyik legfontosabb kérdése az eddig befagyasztott vagy le nem hívott EU-s pénzek megszerzése lesz. A politikusok mellett szakértők is dolgoznak koncepciókon, hogy mire érdemes költeni az eurómilliárdokat.