Banglades Halál vár az iszlamista vezetőre Bangladesben Háborús bűnök miatt ítélték el, utolsó fellebbezését is elutasították. 30/08/2016
Világ Duterte nekiment az ENSZ-nek A Fülöp-szigetek elnöke kilépéssel fenyegetőzik, ha a világszervezet továbbra is kritizálja az intézkedéseit. 21/08/2016
Világ Kivégzések a 2014-es tikriti mészárlás miatt A dzsihadisták vérengzése miatt most 36 elítéltet akasztott fel Irak. 21/08/2016
Mexikó Emberi jogokat sértett a mexikói rendőrség a kartellháborúban Egy tavaly májusi rajtaütésben csak egy ember sérült meg. De 42 meghalt. 19/08/2016
Indonézia Kábítószer-kereskedőket végeztek ki Indonéziában Jogvédők, nyugati országok és nemzetközi szervezetek is tiltakoztak miatta. 29/07/2016
Banglades Kivégezték a legnagyobb bangladesi iszlamista párt vezetőjét Motiur Rahman Nizamit az 1971-es, Pakisztánnal vívott függetlenségi háborúban népirtás, nemi erőszak és kínzások elkövetésében két éve mondták ki 11/05/2016
Korea Kivégezték az észak-koreai vezérkari főnököt Kim Dzsong Un észak-koreai vezető kivégeztette a hadsereg vezérkari főnökét – közölték dél-koreai források. Ri Jong Dzsilt állítólag korrupcióval és 10/02/2016
Irak Dzsibuti is szakított Iránnal A parányi kelet-afrikai állam épp átellenben van Jemennel a Vörös-tenger partján. 06/01/2016
Szaúd-Arábia Megérkeztek Rijádba a Teheránból hazarendelt szaúdi diplomaták A két ország a napokban megszakította egymással a diplomáciai kapcsolatokat. A szaúdi diplomácia vezetése azután döntött így, hogy a Szaúd-Arábiában 06/01/2016
Szaúd-Arábia Kuvait és Bahrein is hazarendelte teheráni nagykövetét Egyre feszültebbé válik a közel-keleti helyzet. A Szaúd-Arábiával szövetséges Kuvait és Bahrein kedden hazarendelte nagykövetét Teheránból. 05/01/2016
Világ A szaúdi-iráni konfliktus árthat a szélsőségesek elleni harcnak A Szaúd-Arábia és Irán közt kialakult egyre nagyobb válságról beszélgetett munkatársunk Gilles Kepellel, aki az iszlám és az arab világ szakértője 04/01/2016
Európai hírek Képes-e úrrá lenni a feszültségen Irán és Szaúd-Arábia? Interjúnk Ahmad Szalamatianttal, aki röviddel az iráni forradalom után volt az ország külügyminiszter-helyettese. 04/01/2016
Szaúd-Arábia Növekvő feszültség Szaúd-Arábia és Irán között Irán, Libanon, Bahrein és Jemen – felekezeti tüntetések és erőszakhullám söpör végig az arab világon. Teherán és Rijád már régóta hadilábon áll 04/01/2016
Szaúd-Arábia Több szunnita állam is megszakította kapcsolatait Iránnal Felzúdulást váltott ki a Közel-Keleten, hogy Szaúd-Arábia szombaton kivégezte Nimr al-Nimr síita főpapot. Bagdadban több ezren demonstráltak 04/01/2016
Szaúd-Arábia Irán szerint a szaúdiak kezéhez tapad a kivégzett síita hitszónok vére Veszélyesen kiéleződött az ellentét Irán és Szaúd-Arábia között Nimr al-Nimr síita hitszónok kivégezése után. Az éjszaka folyamán Irán fővárosában 03/01/2016
Szaúd-Arábia Dühösek az irániak a szaúdi kivégzés miatt Irán dühös. Egyre feszültebb a helyzet miután Szaúd-Arábiában kivégeztek egy mérsékelt síita hitszónokot. Az éjszaka folyamán Irán fővárosában 03/01/2016
Szaúd-Arábia Botrány a kivégzett síita hitszónok miatt Szinte az egész arab világ a szaúdi kivégzés miatt tüntetett, de bírálta az esetet az Egyesült Államok is. 03/01/2016
Szaúd-Arábia Muszlimok tüntettek a szaúdi kivégzések miatt A kasmíriak szerint a muszlimokra Amerikánál is nagyobb veszélyt jelent a szaúdi királyi család. 02/01/2016
Szaúd-Arábia Egy papot is kivégeztek Szaúd-Arábiában A siíta vallási vezetőt több tucat terrorista között fejezték le. 02/01/2016
Szaúd-Arábia 47 "terroristát" végeztek ki Szaúd-Arábiában 47 embert végeztek ki Szaúd-Arábiában szombaton adta hírül a szaúd-arábiai Belügyminisztérium. Terrorizmussal vádolták őket. Egy szombati 02/01/2016