Irak Irak: hazakerült egy hatéves kislány Christina fél életét egy idegen családban töltötte, mután elrabolták a dzsihadisták. 2017. június 11.
Egyiptom Ferenc pápa Egyiptomban a gyűlölet és az erőszak ellen emelt szót Sürgette, hogy a különböző vallások közösen mondjanak nemet az Isten nevében elkövetett bűncselekményekre. 2017. április 28.
Világ Vigília: az igazságtalanság áldozataira emlékezett Ferenc pápa A szegénység és az igazságtalanság áldozatairól emlékezett meg a szombat éjjeli vigílián Ferenc pápa. 2017. április 16.
Világ Nagypénteket ünneplik a keresztények Idén a nyugati és a keleti keresztény egyházak egyszerre ünneplik a húsvétot. 2017. április 14.
Világ Nagycsütörtöki szokások Európa-szerte Nagycsütörtökkel elkezdődött a húsvéti szent három nap, az egyházi év legfontosabb időszaka. 2017. április 13.
Világ Együtt ünneplik a húsvétot a nyugati és a keleti keresztény egyházak A jeruzsálemi görög ortodox patriarka, III. 2017. április 13.
No Comment Virágvasárnap Jeruzsálemben, a Szent Sír Templománál - videó Pálmaágakat lóbálva körmeneteltek a hívők Virágvasárnap alkalmából Jeruzsálemben, a Szent Sír Templománál, amely a keresztény hagyomány szerint Jézus nyughelyén… 2017. április 10.
Vatikán A világ szenvedéséről szólt virágvasárnapi szentbeszédében a pápa A világ szenvedéséről, a rabszolgamunkától, családi tragédiáktól, betegségektől, terrorizmustól, a felfegyverzett és lecsapni kész erőktől szenvedőkről szólt virágvasárnapi szentbeszédében a… 2017. április 9.
Olaszország Először látogatott pápa a római anglikán templomba Ferenc pápa elismerte: hogy a közeledéshez vezető út gyakorta lassú és bizonytalan. 2017. február 27.
Világ A keresztény kisebbség visszatérhet Moszul környékére Ezek a települések lakhatatlanná váltak, mert a hosszú harcok után minden romokban hever. 2017. február 13.
Grúzia Szédületes tömeges grúz keresztelő Újszülöttek százaival keresik fel a Szentháromság székesegyházat az újdonsült szülők Vízkereszt napján a grúziai Tbilisziben január 19-én, hogy megkereszteljék a… 2017. január 19.
Világ Ortodox karácsony: miben más? Mért 13 nappal később ünneplik a karácsonyt, mint mi? Mért böjtölnek előtte? Mért nem adnak ajándékot? És mért ugranak a jeges vízbe? Minden, amit tudni akartál, de sosem mertél megkérdezni. 2017. január 6.
Vatikán Az üldözött keresztényekért imádkozott Ferenc pápa Szent István ünnepén szólt híveihez az egyházfő. 2016. december 26.
Vatikán Segítséget sürgetett Ferenc pápa a menekülteknek Békét sürgetett a világ összes népének vasárnap Ferenc pápa a római Szent Péter-bazilika lodzsájáról mondott karácsonyi beszédében. 2016. december 25.
Irak Irakban is ünneplik a karácsonyt Megünnepelték a karácsonyt a keresztények Irak északi részén, azokon a településeken, amelyeket az iraki erők az utóbbi hetekben felszabadították az iszlamisták uralma… 2016. december 25.
Világ Karácsony Betlehemben Újra népszerű úticél lett Jézus szülőhelye, rengetegen utaztak az éjféli mise miatt Palesztinába. 2016. december 25.
Vatikán A pápa szerint ki kell szabadítani a karácsonyt Az 1,2 milliárd katolikus hívő vezetője szerint ki kell szabadítani az ünnepet a materializmus fogságából. 2016. december 25.
Világ Betlehemi zarándoklat karácsony idején A Jézus születési helyeként számontartott Betlehem sok keresztény zarándokot és turistát vonz karácsonykor a világ minden tájáról. 2016. december 24.
Irak Az első karácsonyi mise az iraki Bartellában két éve Ez az első karácsonyi mise az iraki Bartellában, amióta 2014-ben az Iszlám Állam dzsihadistái több másik keresztény településsel együtt lerohanták a Moszultól keletre fekvő… 2016. december 24.
Világ Egyesíthető-e az ortodox és a katolikus egyház a III. évezredben? Miért voltak sikertelenek az eddigi próbálkozások az ortodox és a katolikus egyházak egyesítésére? 2016. november 25.