Vietnam Amerikai hadihajó vietnami kikötőben A vietnami háború óta nem kötött ki ilyen méretű amerikai hadihajó vietnami kikötőben. 2018. március 5.
Európai Hírek Európa biztonsága a tét Európa biztonságáról tárgyaltak a müncheni biztonságpolitikai konferencia első napjának résztvevői. 2018. február 16.
Európai Hírek Harc a robotokkal A robotok és a mesterséges intelligencia katonai alkalmazásáról is szó esett a pénteken megnyílt müncheni biztonságpolitikai konferencián. A résztvevők nemzetközi szabályozást sürgettek. 2018. február 16.
Egyiptom Orosz-egyiptomi katonai megállapodás Az egyezség lehetővé tenné, hogy a két ország harci gépei használhassák a másik állam légterét és légibázisait. 2017. november 30.
Szíria Török katonai offenzíva indult Szíriában Ankara és Moszkva egymással szemben álló feleket támogat, de egyeztetnek. 2017. október 13.
Japán Közös hadgyakorlatot tart Japán és Amerika A hadgyakorlatot már az észak-koreai fenyegés előtt jóval megszervezték, de a közös erőfitogtatás minden bizonnyal jól jön a két szövetséges országnak. 2017. augusztus 16.
Világ Hadgyakorlat Grúziában Amerikai részvétellel indult nagyszabású hadgyakorlat a NATO-tagságra pályázó országban. 2017. július 31.
Dzsibuti Terjeszkedik a kínai hadsereg Katonai egységek indultak Dzsibutiba, az első kínai tengerentúli bázisra 2017. július 12.
Egyiptom Szoros katonai együttműködést ígér Egyiptommal az USA Az Egyesült Államok támogatja, hogy az eddiginél szorosabb katonai együttműködés jöjjön létre Egyiptommal, és a két ország viszonya is szorosabbá váljon. 2017. április 20.