Spanyolország Dzsihadistákat tartóztattak le Madridban Terrorcselekményre készülhetett az a három marokkói férfi, akiket kedd hajnalban Madridban tartóztattak le. Azzal gyanúsítják őket, hogy az Iszlám 2015. november 3.
Szíria Aleppó harapófogóban Aleppó 2011-ig, csaknem 7 ezer éven át a Közel-Kelet gyöngyszeme, gazdasági és kulturális központja volt. Manapság a borzalom fővárosa! A nagyrészt 2015. november 2.
Ausztria Szíriai béketárgyalás: Folytatása következik Nyolcórás egyeztetés végén az Imperial Hotelből távozó Laurent Fabius azt közölte, a 17 állam külügyminiszterének részvételével zajlott kétnapos 2015. október 30.
Világ Vonatokkal utaztatja tovább Szlovénia a menekülteket Naponta még mindig több ezer menekült szeli át a Balkánt, hogy Nyugatra jusson. Riporterünk az egyik utolsó olyan csoportot követte, akik még gyalog 2015. október 28.
Jemen Szaúdi légi támadás egy jemeni kórház ellen Egy téglahalom maradt abból a kórházból, amelyet a jemeni lázadók ellen harcoló Szaúd-Arábia vezette koalíció rakétái találtak el. A kórházat az 2015. október 27.
Törökország Újabb rajtaütés Törökországban a dzsihádisták ellen Legkevesebb harminc embert vett őrizetbe a török rendőrség kedden, akik a hatóságok feltételezése szerint az Iszlám Állam nevű dzsihádista 2015. október 27.
Törökország Dzsihádistákat ölt meg a török rendőrség egy rajtaütésben Két török rendőr és az Iszlám Állam nevű szélsőséges iszlamista szervezet hét fegyverese halt meg egy tűzpárbajban Diyarbakir városában hétfő 2015. október 26.
Irak Szárazföldi hadműveletet hajtottak végre Irakban amerikai katonák A fejkamerás felvételen, amelyet vasárnap hozott nyilvánosságra a kurdisztáni regionális kormány, az látható, amint amerikai és kurd pesmerga erők 2015. október 25.
Irak Kurdok tömeges kivégzését hiúsították meg az amerikaiak Irakban 69 kurd túszt szabadítottak ki az amerikai különleges erők az Iszlám Állam nevű szélsőséges iszlamista szervezet fogságából Irakban. Az akciót a 2015. október 22.
Oroszország Putyin: kettős játékot űznek a nyugati államok Jelentős erőket összpontosított Oroszország Szíriába. A védelmi minisztérium közlése szerint az elmúlt 24 órában 53 bevetésen vettek részt, melyek 2015. október 22.
Irak Túszszabadító akció Irakban: egy amerikai katona meghalt Több tucat túszt szabadítottak ki az amerikai különleges erők az Iszlám Állam nevű szélsőséges iszlamista szervezet fogságából Irakban. Egy katonájuk 2015. október 22.
Szíria Németország aggódik Moszkva szíriai szerepvállalása miatt Veszélyesnek tartja Oroszország szíriai szerepvállalását a német külügyminiszter. Frank-Walter Steinmeier azt mondta, bízik benne, hogy a szíriai és 2015. október 22.
Szíria Újabb sikereket ért az Aszad elnökhöz hű hadsereg Szíriában A szíriai kormányerők visszafoglaltak egy repülőteret az ország keleti részében, Dajl ez-Zaur kormányzóságban – jelentette a szír állami tévé. 2015. október 18.
Afganisztán Akiknek sikerült elmenekülni Kunduzból, a tálib rémuralom elől A borzalom "csak" néhány napig tartott az afganisztáni városban, de máig nem tudni, hány civilt halt meg szeptember végén. 2015. október 17.
Irak Kulcsfontosságú iraki olajfinomítót foglaltak vissza az Iszlám Államtól Sikerült visszafoglalni a dzsihádistáktól az iraki hadseregnek a Baidzsi város melletti olajfinomítót. A kormánycsapatok és a síita milíciák a 2015. október 17.
Szíria Szíria: a hadsereg új offenzívát indított Aleppónál Heves összecsapások voltak pénteken az orosz légierő által támogatott szíriai hadsereg és a felkelők között Aleppó városánál. A kormányerők több 2015. október 16.
Irak Irak: Amerikai légi támogatás mellett nyomul az iraki hadsereg észak felé Nyomulnak az iraki kormánycsapatok észak felé. Az ország második legnagyobb olajfinomítójáért folynak a harcok. Beidzsi ugyanakkor nem csak az olaj 2015. október 15.
Szíria A lázadók és az orosz légierő sikerei Szíriában Kiűzték a dzsihádistákat egy Aleppóhoz közeli faluból a lázadók, akik ellen átfogó offenzíva készül. 2015. október 14.
Szíria Szíria: iráni csapatok Aleppo ostrománál? Az Iszlám Állam szent háborúra hív fel Amerika és Oroszország ellen. 2015. október 14.
Szíria Szíria: Összefogás Rakka ostromára? Rakka az Iszlám Állam nevű szélsőséges szervezet szíriai központja. A dzsihadisták kiszorítására összefogni készül az Aszad-rezsim támogatására 2015. október 13.