EuroVerify
Mit tudunk a 15 palesztin egészségügyi dolgozó meggyilkolásáról?
A Palesztin Vöröskereszt által közzétett felvételek ellentmondanak az IDF korábbi állításainak, amelyek szerint a mentőautók vészvillogók nélkül közlekedtek, a Vöröskereszt munkatársai pedig láthatósági mellények nélkül dolgoztak.
Világ
Izrael csapatokat telepít a Gázai övezet déli részére, a Morag-folyosóba
Moragot a hetvenes években létesítette a Gázai övezetben Izrael, nem vallásos telepként, később zsidó teleppé alakult át. 2005-ben kiürítették, csak rendőrök és katonák maradtak. Most nem tudni, hány katonát vezényelnek oda.
Magyarország
Erkölcstelen a Hamász terrorszervezet szerint, hogy Magyarország kilép a hágai bíróság egyezményéből
A nemzetközi igazságszolgáltatás arculcsapásának nevezte közleményben az október hetedikei, 1200 halálos áldozatot követelő mészárlást végrehajtó Hamász palesztin terrorszervezet azt, hogy Magyarország kezdeményezte kilépését az ICC-t létrehozó egyezményből.
Gáza
Ezrek menekülnek Rafahból az újabb izraeli evakuálási parancsok közepette
A rafahi palesztinokat arra utasították, hogy egy úgynevezett „biztonságos zónába" menjenek. A palesztin menekülteket segítő ENSZ-ügynökség vezetője szerint a parancs azt jelzi, hogy az izraeli hadsereg hamarosan újabb nagyszabású szárazföldi hadműveletet indíthat.