Belgium Sebesültekhez látogatott a belga királyi pár Fülöp király és Matild királyné a sebesültek állapotáról, illetve nemzetiségéről érdeklődött a kórházban. 2016. március 23.
Belgium Tovább ront a menekültek helyzetén a brüsszeli terror Miközben humanitárius katasztrófa kellős közepén élnek túl egyik napról a másikra, az Idomeniben veszteglő menekültek elsők között reagáltak a 2016. március 23.
Kanada Meghalt Toronto botrányhős expolgármestere Meghalt Toronto crack- és alkoholfüggőségéről, valamint szabadszájúságáról és dühkitöréseiről ismert volt polgármestere. Rob Fordnál 2014-ben 2016. március 22.
Németország Elhunyt Guido Westerwelle volt német külügyminiszter Hosszan tartó, súlyos betegség után elhunyt Guido Westerwelle volt német külügyminiszter. A hírt a politikus nevét viselő alapítvány közölte. 2016. március 18.
Izrael Rákban meghalt a Moszad volt főnöke Meir Dagannhoz köthető az iráni atomtudósok és atomlétesítmények elleni kibertámadás. 2016. március 17.
Egyesült Királyság Elment a legendás brit tévés 88 éves korában meghalt Sylvia Anderson, a brit televíziózás hőskorának egyik legendás alakja. Az idősebb brit tv-nézők főként a 60-as években 2016. március 17.
Világ Meghalt ifjabb Frank Sinatra Váratlanul, 72 éves korában elhunyt Frank Sinatra junior, a legendás amerikai színész és énekes fia. A szintén előadóművész, apja dalaival fellépő 2016. március 17.
Pakisztán Merénylet Pakisztánban: kormánytisztviselők haltak meg Egy buszon robbant pokolgép az északnyugat-pakisztáni Pesavarban. Legkevesebb tizenöt kormánytisztviselő halt meg. A busz a város környékéről 2016. március 16.
Törökország Félelem telepedett Ankarára A vasárnapi merénylet egy hónapon belül a második brutális robbantás volt. 2016. március 14.
Olaszország Elhunyt Ricardo Garrone Meghalt Riccardo Garrone. Az olasz színész leghíresebb szerepét Frederico Fellini filmjében Az Édes Életben játszotta. Olaszországban az Orvos a 2016. március 14.
Világ Egy folyón jutott át több száz menekült Görögországból Macedóniába Több száz menekült szökött át Görögországból Macedóniába. A határ mentén 12 ezer ember várja a sárban és hidegben táborozva, hogy átengedjék őket, de 2016. március 14.
Elefántcsontpart Elefántcsontpart: szigorúbb bizonsági intézkedések a támadás után Megerősítették a biztonsági intézkedéseket Elefántcsontparton a vasárnapi terrortámadást követően. Az iskoláknál, szállodáknál és a határon is 2016. március 14.
Törökország Kijárási tilalom és letartóztatások Törökországban A kurd többségű délkeleti országrészben keresik az ankarai merénylők bűntársait. 2016. március 14.
Törökország 34 halott - újabb merénylet Ankarában A legutóbbi jelentések szerint 34-en meghaltak és 69-en megsebesültek az Ankara belvárosában vasárnap este, csúcsforgalom idején történt nagyerejű 2016. március 13.
Amerikai Egyesült Államok 71 éves korában elhunyt Keith Emerson, az Emerson, Lake & Palmer billentyűse. A rendőrségi közlés szerint Emersont egy puskalövés okozta sebbel a fején találta otthonában a barátnője. Emerson idegrendszeri betegségben 2016. március 12.
Amerikai Egyesült Államok Eltemették Nancy Reagant Eltemették Nancy Reagant. Amerika egykori first ladyje 12 évvel élte túl férjét. Los Angeles-i otthonában, pangásos szívelégtelenség következtében 2016. március 12.
Törökország Egy kisbaba is megfulladt, amikor felborult a menekültek hajója Európába tartó menekültek újabb hajója járt szerencsétlenül a török partoknál. 2016. március 10.
Amerikai Egyesült Államok A kaliforniai elnöki sírboltban nyugszik majd Nancy Reagan Két nap múlva lesz a korábbi amerikai First Lady, Nancy Reagan temetése. Március 6-án halt meg Los Angelesben. Koporsóját szerdán útnak indították a 2016. március 10.
Világ Az ötödik Beatle-t, Sir George Martint gyászolják a britek és a zenei világ A legendás Beatles együttes ma már múzeumként működő londoni stúdiójában Sir George Martinra emlékeznek a látogatók. A 90 éves korában elhunyt 2016. március 9.
Világ Elhunyt Sir George Martin, "az ötödik Beatle" A producer és zeneszerző 90 éves volt. A négy gombafejű liverpooli srác neki köszönhette első lemezszerződését. Higgadtsága, szakértelme és az 2016. március 9.