Magyarország Generációkat mérgez meg az iskolai bántalmazás, színházi kibeszélő mutatja meg, hogy ez NEM OKÉ
Magyarország Generációkat mérgez meg az iskolai bántalmazás, színházi kibeszélő mutatja meg, hogy ez NEM OKÉ
Mali Bűnösnek vallotta magát Hágában a timbuktui sírromboló A hétfőn kezdődött per három tekintetben is történelminek nevezhető a Nemzetközi Büntetőbíróság életében. 22/08/2016
Szíria Szíria: hordóbomba egy piacra, légicsapás egy kórházra Az Egyesült Államok által támogatott szíriai ellenzéki fegyveresek szinte teljesen ellenőrzésük alá vonták az Iszlám Állam nevű szervezet által megszállt észak-szíriai Manbídzs… 12/08/2016
Szíria Újabb menekülő folyosó nyílt Aleppóban A szíriai állami hírügynökség jelentése szerint 169 civil, zömében nő és 69 magát megadó fegyveres érkezett meg szombaton délután a Salah al Din nevű ellenőrző… 31/07/2016
Dél-Szudán ENSZ-katonák is áldozatul estek Dél-Szudánban A fővárosban, Dzsubában és környékén egyre hevesebb harcok dúlnak már ötödik napja. 11/07/2016
Világ Német ügyvédek jelentették fel Erdogant Háborús és emberiesség elleni bűncselekmények miatt feljelentést tett a török elnök és más török tisztségviselők ellen két hamburgi ügyvéd. 27/06/2016
Szíria Miért bombáznak kórházakat Szíriában? Egyre több kórházat ér bombatámadás Szíriában. 23/05/2016
Banglades Kivégezték a legnagyobb bangladesi iszlamista párt vezetőjét Motiur Rahman Nizamit az 1971-es, Pakisztánnal vívott függetlenségi háborúban népirtás, nemi erőszak és kínzások elkövetésében két éve mondták ki 11/05/2016
Cinema Miként öltheti magára egy hétköznapi ember jelentéktelen arcát az abszolút barbárság? Keveset tudtam a náci bűnös, Eichmann életéről, csak annyit, hogy 1960-ban elkapta a MOSZAD, Izraelben bíróság elé állították és felakasztották. Azt 29/04/2016
Ruanda Ruanda - egy tragédia tanulságai Éppen huszonkét éve annak, hogy elkezdődött a második világháború utáni legszörnyűbb népirtás. 1994. április 7-én az afrikai Ruandában a hutu 07/04/2016
Világ Fellebbez az ügyészség a Šešelj-ítélet ellen Fellebbez az ügyészség Vojislav Šešelj szerb ultranacionalista politikus felmentő ítélete ellen. Serge Brammertz főügyész szerint a bíróság döntése 06/04/2016
Világ Horvátországban és Boszniában is megdöbbenéssel fogadták Seselj felmentését Horvátországban és Boszniában is megdöbbenéssel fogadták, hogy felmentette a hágai Nemzetközi Törvényszék a háborús bűnökkel vádolt Vojislav Seselj 31/03/2016
Szerbia Felmentették Hágában a háborús bűnökkel vádolt Vojislav Seselj szerb ultranacionalista politikust Felmentette a hágai Nemzetközi Törvényszék a háborús bűnökkel vádolt Vojislav Seselj szerb ultranacionalista politikust csütörtökön. Seseljt egyebek 31/03/2016
Hollandia Karadzic-ítélet: a bosnyákok és a szerbek is csalódottak Srebrenicán az egykori áldozatok rokonai és a mészárlás túlélői feszülten figyelték Radovan Karadzic hágai ítéletét. A Nemzetközi Törvényszék a 24/03/2016
Bosznia-Hercegovina Karadzic, a Balkán mészárosa A pszichológus végzettségű Radovan Karadzic az etnikai tisztogatások ideológusaként vonul be a történelembe. A boszniai szerb erők egykori 24/03/2016
Hollandia 40 év börtönre ítélte a Hágai Nemzetközi Törvényszék Radovan Karadzicot A volt boszniai szerb elnököt egyebek közt felelősnek találták a szrebrenicai népirtásért és a Szarajevó ostromakor elkövetett háborús 24/03/2016
Hollandia Népirtásban is bűnös Karadzic volt boszniai szerb elnök A volt boszniai szerb elnököt egyebek közt felelősnek találták a szrebrenicai népirtásért és a Szarajevó ostromakor elkövetett háborús 24/03/2016
Hollandia Délután hirdetnek ítéletet Radovan Karadžić perében Ma hirdet ítéletet Radovan Karadžić ügyében a Hágai Nemzetközi Törvényszék. A volt boszniai szerb elnököt 11 vádpontban mondhatják ki bűnösnek. Ezek 24/03/2016
Bosznia-Hercegovina Életfogytiglant kaphat Karadzic, ha bűnösnek ítélik Hágában Várhatóan március 24-én hoznak ítéletet a hét éve zajló perben 23/03/2016
Kongói Köztársaság Először ismerte el a nemi erőszakot háborús eszközként a Nemzetközi Büntetőbíróság A volt kongói alelnök, Jean-Pierre Bemba Gombo ellen hozott ítéletben több újszerű elem is volt 21/03/2016
Sorozatok az én Európámról Hamarosan bezárul a Karadzic-akta Nagyon régóta vár már Bosznia erre az ítéletre. És március 24-én végre meghozzák a döntést az illetékesek. Bűnös-e Radovan Karadzic, a 18/03/2016