Görögország Tömött vonatok, kilométeres dugók: a menekültválság következményei A nemzetközi járatokon mozdulni sem lehet, az M1-es sztráda Ausztria felé órákra megbénult. 2015. augusztus 31.
Görögország Mostantól Vassziliki Tanu felel az ügyvezető kormányért Görögországban Szeptember 20-án lesznek az előrehozott választások, az új kormány megalakulásáig szól a mandátuma. 2015. augusztus 28.
Görögország Átmeneti kormány alakult Athénban Vassziliki Tanu az első női miniszterelnök Görögország történetében. 2015. augusztus 27.
Világ Bírónő vezeti az átmeneti kormányt Athénban Valószínűleg szeptember 20-án tartják az előre hozott görög választásokat. 2015. augusztus 27.
Görögország Egyre közelebb az előre hozott görög választás Nincs esély új koalícióra, pénteken átmeneti kormány alakulhat Athénban. 2015. augusztus 25.
Görögország Bizakodás és aggodalom Görögországban Vegyes érzelmekkel fogadták a görögök a kormányfő lemondását, és azt, hogy valószínűleg ismét előrehozott választásokat kell tartani, idén már 2015. augusztus 21.
Görögország Szakítanak Ciprasszal - felbomlik a görög kormánypárt A radikális baloldali Szirizából kiválnak azok, akik nem értettek egyet a megszorító intézkedések elfogadásával. 25-en új pártot hoznak létre, Népi 2015. augusztus 21.
Görögország Szakad a Sziriza, kilépnek a baloldali radikálisok Felbomlik a görög kormánypárt. A Szirizából kiválnak a baloldali radikálisok és új tömörülést hoznak létre – a görög állami televízió beszámolója 2015. augusztus 21.
Görögország Ciprasz: politikai tőke a gazdasági válságból Alekszisz Ciprasz akkor vált ismert politikussá, amikor a válság véget vetett Görögországban az évtizedek óta állandósult kétpárti rendszernek 2015. augusztus 20.
Görögország Egy német cégnek adja el 14 repülőterét Görögország Zöld utat adott a görög kormány 14 darab állami tulajdonban lévő repülőtér privatizációs szerződésének kidolgozására a tendergyőztes német Fraport 2015. augusztus 18.
Görögország Az új görög mentőcsomagról szavaz az athéni parlament Elemzők szerint itt meglesz a szavazatok többsége, de holnap, a német törvényhozáson fennakadhat az új görög hitel. 2015. augusztus 13.
Görögország Zuhanással nyitott újra az athéni tőzsde Öt hét kényszerszünet után kezdték újra a kereskedést az értékpapírokkal. 2015. augusztus 3.
Görögország Athén: Ciprasz mozgósítja pártját Görögországban a miniszterelnök megkísérli újra mozgósítani a pártján belüli erőket, amelyeket megosztott a nemzetközi hitelezőkkel való 2015. július 30.
Görögország Előre hozott választások lehetnek Görögországban A görög miniszterelnök kész előre hozott választásokat tartani, ha pártja, a radikális baloldali Sziriza keményvonalasai nem támogatják kormányát 2015. július 29.
Görögország Szorult helyzetben a görög miniszterelnök Mégsem kezdődtek el Athénban a tárgyalások a görög kormány és a nemzetközi hitelezők között pénteken a harmadik pénzügyi mentőprogramról. Szakértők 2015. július 24.
Görögország Belharcok kezdődhetnek a görög kormánypártban Egyre közelebb kerül Görögország a harmadik mentőcsomaghoz. Az athéni parlament csütörtök hajnalban rábólintott a hitelezők által kért reformok 2015. július 23.
Gazdaság André Sapir: Görögországnak kiegyensúlyozott alkura van szüksége Az Euronews riportere a Bruegel Intézet szakértőjét kérdezte a görög parlament döntésének hátteréről Brüsszelben. Zsíros Sándor, Euronews: – André 2015. július 23.
Gazdaság A nyár végéig átpörgetnék a görög parlamenten a kért reformokat Augusztus 20-ig szeretné lezárni a görög kormány a harmadik mentőcsomagról szóló tárgyalásokat. Ezt azután hozták nyilvánosságra, hogy a görög 2015. július 23.
Gazdaság Újabb megszorításokról szavaznak a görög parlamentben A görög kormány felszólította a parlamenti képviselőket, hogy támogassák a reformokat, amelyek elfogadását a nemzetközi hitelezők az új 2015. július 22.