Világ A Hormuzi-szoros hajózhatóságának tartós biztosításáról tárgyalt a görög és a német külügyminiszter
Világ A Hormuzi-szoros hajózhatóságának tartós biztosításáról tárgyalt a görög és a német külügyminiszter
Magyarország 10 nap alatt 3300 programot rendeznek a Művészetek Völgyén Néhány nap még hátravan az ország legnagyobb összművészeti fesztiváljából, aminek a szervezői nem aggódnak a folytatás miatt, hiába jelentette be idén több hazai fesztivál is, hogy lehúzza a rolót. 23/07/2025
Magyarország "A turizmus kormányközeli döntéshozói elNEReskedték a magyar fesztiválkultúrát" Idén két fesztivált, a Kolorádót és a Bánkitót is utoljára rendezték meg. A magyar fesztiválok helyzetéről, a Bánkitó hanyatlástörténetéről, a változó fogyasztási szokásokról és a magyar zenekarok külföldi beágyazottságáról Schönberger Ádámot, a Bánkitó fesztiváligazgatóját kérdeztük. 14/07/2025
Szlovákia Kanyét kitiltották egy pozsonyi fesztiválról, Budapesten viszont fellép a Kneecap Miközben a Hitlert éltető amerikai rapper elleni tiltakozások nyomán az egész pozsonyi Rubicon hiphop fesztivál elmarad, az augusztusi Sziget Fesztiválon felléphet majd a Hamászt és a Hezbollaht éltető ír Kneecap. Igaz, a szereplésük ellen délután tüntetést tartanak Budapesten. 11/07/2025
Világ Beindul a fesztilválszezon Magyarországon Veszprémtől Paloznakon és Kapolcson át Nagyharsányig mindenki találhat kedvére valót a júliusi fesztiválokon. 02/07/2025
Kulturális hírek Hogy mi a világzene, azt senki sem tudja, de ha van neki színpad, szabadon virágozhat A héten zajlik a 17. Fishing on Orfű Fesztivál. A “FOO” a világzene egy olyan hazai fóruma, ahol külön játszóhelyet szánnak neki: a Borfalut. A műfajról a régi motorosnak számító Parno Graszttal, a feltörekvő Boyongóval, és a fesztivál kommunikációs vezetőjével, Egyedi Péterrel beszélgettünk. 28/06/2025
Silk Road Adventures Hogyan alakítja át a Stihia Fesztivál az Aral-tó hajótemetőjét pezsgő kulturális központtá? Együttműködésben a Center for the Production of Content for Mass Media under the Administration of the President of the Republic of Uzbekistan A Stihia Fesztivál ezreket vonz az üzbegisztáni Muynakba, és felhívja a figyelmet az Aral-tó környezeti válságára, miközben az elektronikus zenét a művészettel és a helyi kultúrával ötvözi a kiszáradt tó helyszínén. 17/06/2025
Magyarország Komlón tartják Magyarország egyik legnagyobb amatőr színházi találkozóját, a KASZT-ot Immáron 11. alkalommal gyűltek össze a színjátszócsoportok Komlón, hogy bebizonyítsák: nem feltétlenül kell nagy színpad egy jó előadáshoz. 31/05/2025
No Comment Bohócnap Limában: Piros orrok és nagy cipők töltötték meg Peru fővárosának utcáit vasárnap A bohócnap idén pont a gyereknapra esett, de az ünnepsorozatot eredetileg nem ez, hanem egy országos hírnévre szert tett bohóc halála indította el. 26/05/2025
No Comment A család áll az Isztambulban megnyílt Etnosport Fesztivál fókuszában A 7. Etnosport Kulturális Fesztivál, amelynek az Atatürk repülőtér ad otthont, számos ország hagyományos sport- és kulturális tevékenységeit vonultatja fel. 23/05/2025
Qatar 365 Lakoma szemnek és szájnak, sárkányoktól az utcai ételekig | Qatar 365 Együttműködésben a Media City A Qatar 365 a különleges ízek és élmények világába kalauzol két olyan éves fesztiválon, amelyek közönségkedvenccé váltak, a Katari Nemzetközi Gasztrofesztivál izgalmas új fogásaitól a Katari Sárkányfesztivál különleges figuráiig. 14/05/2025
Kulturális hírek Robert De Niro keményen beleszállt Trump elnökbe a Cannes-i Fesztivál megnyitóján A legendás filmes kedd este Leonardi DiCapriótól vehette át a tiszteletbeli Arany Pálmát. 14/05/2025
Focus A Közgyűlés 30. évfordulóján Kazahsztán az egységet ünnepli Együttműködésben a MDQ A Focus ezen epizódjában részt veszünk a Kazahsztáni Népek Közgyűlésének 30. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen – ez a kulcsfontosságú intézmény egyesíti az ország különböző nemzetiségi közösségeit. 09/05/2025
No Comment Gőzgombóccal a kalózok ellen - idén is ezrek ünnepelték a Bun Fesztivált Hongkong egyik legszínpompásabb fesztiválján találkozik egymással a vallás, a hagyomány és a kulinaritás. 05/05/2025
India Emelkedett a halottak száma az indiai Maha Kumbh hindu zarándoklaton A hathetes fesztivál a világ legnagyobb vallási eseménye, 12 évente rendezik meg, több száz millióan látogatják. A tömeges pánik egy verekedés miatt tört ki. 29/01/2025
PILLANATOK Robbanó hóemberek, pogány rituálék: Európa legkülönlegesebb téli fesztiváljai újév küszöbén Ahogy a tél lassan tavaszba fordul, a kontinens minden táján találunk olyan ősi ünnepségeket, amelyeket a helyi folklór, egyedi rituálék, közösségi szellem jellemez. Ezek mind többszáz, többezer éves hagyományokból merítkeznek, legyen szó fáklyás felvonulásról, néptáncról, bábuégetésről. 25/12/2024
Európai hírek A menekültügy és a biztonság a populista Atreju fő témái Rómában Ifjúsági rendezvényként alapították, azóta nemzetközi jobb- és szélsőjobboldali politikai forummá erősödött a fesztivál. 13/12/2024
Magyarország Összművészeti kavalkád várja a fesztiválozókat a Liszt Ünnepen Október 22-ig számos programon lehet részt venni a komolyzenei előadásoktól a képzőművészeti kiállításokon át az irodalmi eseményekig. 11/10/2024
design Felpezsdíti Brüsszelt a dizájnfesztivál Nem csak öncélú művészeti alkotások, de állítható keretű kerekesszék is van a kiállított tárgyak között. 24/09/2024
Európai hírek Megnyílt az Oktoberfest: nagy a biztonsági készültség, drága a sör A legendás müncheni fesztivál vendégei biztonságban érzik magukat, de panaszkodnak, hogy nagyon sokat kell fizetniük a sörért. 22/09/2024
Sport Együtt dedikálnak a Polgár nővérek az idei Világsakkfesztiválon Egy közösségi szimultán partiban Polgár Judit több százezer ember ellen fog játszani. 12/09/2024