No Comment Ciszjordánia: palesztinok ritka olívabogyó-szüretet tartanak izraeli katonai korlátozások között
No Comment Zelenszkij Spanyolországban Latin-Amerika segítségét kéri Ukrajna áramhálózatának helyreállításához
Irak Irak: a termőföldek is a terror áldozatául estek Teljesen tönkrement a mezőgazdaság az Iszlám Állam megszállása után az Irak éléstárának számító Ninivében. 2017. február 14.
Szíria Ankara biztonsági zónát hozna létre Észak-Szíriában Behatoltak az észak-szíriai al-Báb város központjába a Törökország által támogatott felkelők és török katonák, így az Iszlám Állam terrorszervezet második számú szíriai fellegvárának számító város bev 2017. február 12.
Szíria Folytatódnak az intenzív harcok Szíria északi részén Észak-Szíriában a harcokat bonyolítja, hogy jelen vannak a kormányerők, a felkelők fegyveresei, a török katonák és a dzsihadista militánsok. 2017. február 11.
Szíria Aleppo: újrakezdés a romok között Másfél hónappal azután, hogy a kormányerők visszafoglalták a lázadóktól Aleppo keleti részét, a túlélők megpróbálják újrakezdeni az életüket. 2017. február 9.
Izrael Az Iszlám Állam lőtte az izraeli Eilatot A légvédelmi rendszernek köszönhetően senkinek nem esett baja. 2017. február 9.
Ukrajna Ukrajna: a megrekedt háború A három éve tartó konfliktus Kelet-Ukrajnában hátrébb került ugyan az újságok címlapjáról, de nem csitult. 2017. február 9.
No Comment Összecsapások Szíriában Szíriai lázadók csaptak össze a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet tagjaival Aleppó régióban, al-Bab városában. 2017. február 9.
Jemen Milliók az éhhalál szélén Jemenben Az ENSZ kétmilliárd dolláros pénzügyi támogatást kért a tagállamoktól. 2017. február 8.
Ukrajna Kelet-Ukrajna: megölték az ismert szeparatista vezetőt A 35 éves fegyveres irodájába hordozható rakétakilövővel lőttek be. 2017. február 8.
No Comment Újrakezdődött az élet Moszulban Moszul keleti részén megkezdődött az épületek helyreállítása és festése. 2017. február 8.
Németország Nem mindenki szereti az új drezdai emlékművet Dühös tüntetők tiltakoztak a német nagyváros jelképe mellett fejtetőre állított buszok ellen. 2017. február 8.
Szíria Újabb légicsapások Szíriában Legalább 26-an meghaltak a szíriai Idlíbben kedden, amikor egy dzsihadista felkelő szervezet állásait bombázták vadászgépek. 2017. február 7.
Szíria Tízezernél is több embert végeztek ki titokban: pokoli jelentés Szíriából Rabok ezreit akasztotta fel, és kínozta halálra titokban a szíriai rezsim az elmúlt években. 2017. február 7.
Ukrajna Humanitárius válság fenyeget Kelet-Ukrajnában A folyamatos bombázás miatt már napok óta nem jutnak el a segélyszállítmányok a kelet-ukrajnai Avgyijivka lakóihoz. 2017. február 3.
Ukrajna Éjszaka bombázták Donyecket az oroszbarát szakadárok Egyre nő a feszültség Kelet-Ukrajnában, ahol a hosszú ideje szunnyadó konfliktus újra fellángolt az utóbbi napokban. 2017. február 3.
No Comment Kelet-Ukrajna továbbra is háború zóna Nehéz gránát csapódott Donyeck belvárosába csütörtök éjszaka. 2017. február 3.
Ukrajna A fagy elől mentik az embereket Kelet-Ukrajnában Emberek ezreit kell kimenekíteni otthonukból a dermesztő hideg miatt Kelet-Ukrajnában. 2017. február 1.
No Comment Drámai segélyosztás Moszulban Továbbra is drámai a humanitárius helyzet Moszul keleti részén, amelyet az iraki kormánycsapatok visszafoglaltak a magát Iszlám Államnak nevező brutális… 2017. február 1.
Ukrajna Kelet-Ukrajna: nincs maradásuk a helyieknek Avdiivkában A kiújult harcok miatt se víz, se gáz, se áram, se fűtés a városban. 2017. január 31.
Irak Moszul: éledeznek az iraki nagyváros felszabadított negyedei Moszul keleti felét már az iraki hadsereg ellenőrzi. A nyugati fele még a dzsihadisták kezén van. 2017. január 30.