No Comment Ciszjordánia: palesztinok ritka olívabogyó-szüretet tartanak izraeli katonai korlátozások között
No Comment Zelenszkij Spanyolországban Latin-Amerika segítségét kéri Ukrajna áramhálózatának helyreállításához
Világ Ez is megtörtént - hírek másképp A Euronews soknemzetiségű újságírócsapata minden pénteken összeállít egy válogatást azokból az érdekes, de címlapra nem került tudósításokból, amelyek a helyi médiumokban jelentőséget kaptak. 2015. május 29.
Szíria Hogyan borítják el a dzsihádista eszmék az európai fiatalok elméjét? A nyugati országokból már több mint hatszáz muszlim lány és fiatal nő döntött úgy, csatlakozik az Iszlám Állam nevű szélsőséges iszlamista 2015. május 28.
Németország G7: Obama és Merkel a levegőben A júniusi állam- és kormányfői csúcs előtt Drezdában folytatnak kötetlen eszmecserét a világ hét legfejlettebb országát tömörítő G7-csoport 2015. május 28.
Világ Kétpercenként eltűnik egy gyermek az Európai Unióban Évente 14 ezer pedig Magyarországon! Sajnos ebből a szempontból az ország lakosságához viszonyítva hazánk vezet az unióban, gyerekrablásra viszont 25 2015. május 25.
Világ És azt olvasta? - apróhirdetésben keresett hóhérok, fegyverkező elnöki tanácsadó A Euronews soknemzetiségű újságírócsapata minden pénteken összeállít egy válogatást azokból az érdekes, de címlapra nem került tudósításokból, amelyek a helyi médiumokban jelentőséget kaptak. 2015. május 22.
Világ IÁ: A terrorszervezet online stratégiája sokkolóan hatékony a fiatalok körében Egyre több fiatal utazik Szíriába, hogy az Iszlám Államhoz csatlakozzon, ez pedig a szülőknek és a hatóságoknak is egyre nagyobb fejtörést okoz. 2015. május 21.
Írország Meleg helyzet A pénteki népszavazáson az ír lakosság várhatóan az azonos neműek házasságának engedélyezésére fog szavazni több olyan közvélemény-kutatási eredmény 2015. május 21.
Franciaország Párizs is ellenzi a menekültügyi kvótarendszert A francia miniszterelnök ellátogatott Franciaország déli részére, ahol rekord számú bevándorló próbál átjutni a határon Olaszország felől. Manuel 2015. május 16.
Világ Ami a hírekből kimaradt a héten A francia elnök Kubában tett történelmi jelentőségű látogatást, az amerikai diplomácia vezetője Oroszországban járt, Pakisztánban pedig síitákkal 2015. május 15.
Sport BL - 12 év után döntőben a Juve A Juventus lesz a Barcelona ellenfele a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjében. Az első találkozót 2-1-re megnyerő olaszok hátrányba kerültek az 2015. május 13.
Európa Uniós javaslat: elosztanák a menekülteket a tagállamok között Az Európai Bizottság kvótarendszer felállítását javasolja a menekültválság enyhítésére. Az uniós tagállamok között ez alapján osztanák el a 2015. május 13.
Világ Hol fogadják be a leginkább a menekülteket az EU-ban? http://www.euronews.com/2015/04/20/data-raises-questions-over-eu-s-attitude-towards-asylum-seekers/ —————————————————- Mely EU-országok utasítják el 2015. május 13.
Világ Magyarországon a lakosság ötöde issza meg az éves alkoholfogyasztás 90 százalékát Térkép az országok alkoholfogyasztási szokásairól - Az OECD-országokban élő felnőttek fejenként átlagosan évi 9.1 liter tiszta alkoholt isznak meg 2015. május 12.
Olaszország Megtalálták a több száz menekülttel elsüllyedt hajót Az olasz haditengerészet megtalálta azt a halászhajót, amely április 18-án süllyedt el. A tragédiában több száz illegális bevándorló fulladt meg 2015. május 8.
Sport BL - Juve-Real Torinóban Az elődöntőkkel folytatódik a labdarúgó Bajnokok Ligája. A címvédő Real Madrid kedden a Juventus vendége lesz. A torinói együttes épp a hétvégén 2015. május 4.
Sport Szédült büntetők A korábbi lengyel válogatott játékos, Marcin Zewlakow és kapus társa kótyagos tizenegyeseit kár lenne kihagyni! Vicces videók az Euronews 2015. május 4.
Egyesült Királyság Akik soha nem lehetnek uralkodók: a másodszülöttek nehéz élete A másodszülött gyermeknek soha nincs könnyű élete. Saját tapasztalatból tudom, hogy szeretne hamarabb felnőni, szeretne jobb lenni az idősebbnél 2015. május 4.
Görögország Felvonulásokkal ünnepelték május elsejét Európa szerte Athénban Janisz Varufakisz pénzügyminiszter is csatlakozott a felvonulókhoz, akik ölelgették, csókolgatták a politikust. A munka ünnepén több 2015. május 1.
Nepál Megrendülve érkeztek meg az európai turisták Nepálból Több turistacsoport is visszatért Európába a földrengés sújtotta Nepálból- megkönnyebbülve, de megrendülve, hogy ők, sokakkal ellentétben, túlélték a 2015. április 30.