Irak Minden nap van civil áldozata Moszul visszavételének Civilek ezreit vitték magukkal az Iszlám Állam terroristái, hogy élő pajzsként használják a lakosságot. 2016. november 13.
No Comment Aki csak tud, menekül Moszulból Az iraki nagyvárost két hete vette ostrom alá a hadsereg. 2016. november 2.
Irak Moszuliak tízezreit tarthatja fogva az Iszlám Állam Rengeteg embert próbáltak elhurcolni, hogy aztán élő pajzsként használják őket. 2016. november 1.
Olaszország Földrengés Olaszországban Egymás után két erős földrengés volt Olaszország középső részén. 2016. október 26.
Olaszország Földrengés Közép-Olaszországban Az 5,4-es erősségű földmozgás rezgéseit Rómában is érezték. 2016. október 26.
Világ Háborús bűntettekkel vádolja az iraki hadsereget az Amnesty International A nemzetközi jogvédő szervezet friss riportja szerint a katonák a civileken állnak bosszút a terroristák pusztításáért. 2016. október 18.
Irak Tizenévesek az iraki seregben a dzsihadisták ellen Szórólapokon figyelmeztetik Moszul lakóit a készülő ostromra. 2016. október 16.
Egyiptom Megnyitották a rafahi határátkelőt Az egyiptomi hatóságok átmenetileg megnyitották a rafahi határátkelőt szombaton. 2016. október 15.
Szíria Aleppó után Hamá tartományban is települések váltak csatatérré “A romok között kéne rekedniük azoknak, akik a légitámadásokat indítják! 2016. október 12.
Jemen Jemen: Sok civil meghalt a szaúdi légicsapásban Legkevesebb 21 ember meghalt mikor a szaúdiak vezette koalíció kettős légicsapást mért Jemen északi részén szombaton. 2016. szeptember 11.
Új-Zéland Nagyobb volt a riadalom, mint a szökőár Új-Zélandon Mindössze 30 centiméteres cunami érte el az ország partvidékének egy szakaszát, így feloldották a néhány órával korábban elrendelt szökőárriadót. 2016. szeptember 2.
Szíria A dzsihadisták kiűzése után is kusza, feszült a helyzet Észak-Szíriában Tovább folytatódnak a szerdán megkezdett török hadműveletek Észak-Szíriában. 2016. augusztus 30.
Jemen Az új kormány mellett tüntettek Jemenben Tízezrek vettek részt a szervezett szanaai demonstráción. 2016. augusztus 20.
Szíria Kurd területeket is bombáz az Aszad-rezsim Szíriában Harcok törtek ki szíriai kurd területeken. 2016. augusztus 20.
Amerikai Egyesült Államok Újabb erdőtűz pusztít Kaliforniában Los Angeles térségében 82 ezer ember evakuálást rendelték el a kaliforniai hatóságok kedden egy újabb erdőtűz miatt, amely a Las Vegast és Los Angelest összekötő autópályától nyugatra ütött… 2016. augusztus 17.
No Comment Louisiana: helikopterekkel mentették az árvízben rekedteket Több ezren rekedtek az árvíz sújtotta Baton Rouge-ban. 2016. augusztus 16.
Amerikai Egyesült Államok Több mint 175 házat pusztított el az erdőtűz Kaliforniában A szombat este felcsapó lángok miatt eddig több mint 1500 embernek kellett elhagynia otthonát. 2016. augusztus 16.
No Comment Tomboló tüzek Portugáliában A nyári forróság és a szél tovább terjeszti a lángokat Portugáliában. 2016. augusztus 15.
Világ Észak-Szíria: harcok, robbantások és örömünnep Aleppóért zajlik a harc, Manbidzs már felszabadult. 2016. augusztus 15.
Líbia Az Iszlám Állam által uralt egyetlen líbiai nagyváros a tét Újabb összecsapások törtek ki Líbiában az ENSZ által elismert kormányhoz kötődő erők és az önmagát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet fegyveresei között Szirtében. 2016. augusztus 11.