Focus Sikersztorik Szenegálból Az ország egyik legnagyobb vállalkozása azzal indult, hogy valaki száz euróért vett százhúsz csirkét. 15/05/2017
Belgium Az Afrikai Unió elnökével tárgyalnak az uniós külügyminiszterek Nemcsak a menekültválság, hanem a gazdasági és a biztonsági partnerség is napirenden van. 15/05/2017
Kongói Demokratikus Köztársaság Újból ebolajárvány Kongóban Újból kitörhet az ebolajárvány a Kongói Demokratikus Köztársaságban, ettől tart a WHO. 13/05/2017
Világ Négy évnyi aszály után éhínség fenyeget Szomáliában Több millióan maradhatnak élelem nélkül. 11/05/2017
Algéria Marad a kormánykoalíció Algériában A Nemzeti Felszabadítási Front és koalíciós partnerei többségben lesznek a következő nemzetgyűlésben is. 05/05/2017
Világ Afrikai országokban próbálják ki 2018-ban a világ első malária elleni oltását Ghánában, Kenyában és Malawiban próbálják ki 2018-ban a világ első malária elleni oltását – jelentette be hétfőn az Egészségügyi Világszervezet (WHO). 25/04/2017
Target Afrika meghódítására indulnak a marokkóiak A másodjára megrendezett African Business Connect nevű üzleti fórumon igyekeznek segíteni a hazai vállalatok nemzetközi piacra lépését. 18/04/2017
Világ Guinea elnöke: "Ha a marslakók jönnek, velük is együttműködünk" Országának első demokratikusan megválasztott elnökével, Alpha Condéval beszélgettünk terrorról, fejlesztésről, élelmezésbiztonságról. 14/04/2017
Világ Tömegek éheznek Afrikában – riadót fújt az ENSZ Négy országban azonnal cselekedni kell. 12/04/2017
Focus Crans Montana Fórum Dakhlában: nők, evés, ivás Női egyenjogogúság, élelmezésbiztonság és vízellátás Afrikában - ezek voltak a döntéshozók fő témái. 20/03/2017
Focus Casablancában gyűlt össze Afrika gazdasági elitje Marokkó gazdasági fővárosában, Casablancában rendezték meg immár ötödször az Afrikai Nemzetközi Fejlesztési Fórumot. 17/03/2017
Sport Váltás az afrikai futballvezetésben Új elnököt választott az Afrikai Labdarúgó Szövetség (CAF). 16/03/2017
Olaszország Leégett egy menekültek által használt sátortábor Olaszországban Két mali állampolgár halt meg. 03/03/2017
Egyiptom Felmentették Mubarakot Az egyiptomi legfelsőbb bíróság szerint az egykori elnök nem tehet arról, hogy megölték az ellene tüntetőket. 03/03/2017
Világ Borzalmas állapotok a líbiai menekülttáborokban Rendszeresen megverik, megerőszakolják és éheztetik a nőket és a gyerekeket az afrikai migránsok számára létrehozott líbiai gyűjtőtáborokban – figyelmeztet az ENSZ Gyermekalapja… 28/02/2017
Tud/tech Kenya felett az ég - az utazó teleszkóp és a könykök Fogd a teleszkópod, és kerekedj fel! 27/02/2017
Líbia Újabb menekülttragédia a Földközi-tengeren 74 ember holttestét mosta partra a víz Líbiában, de az áldozatok száma elérheti a 120-at. 21/02/2017
Spanyolország Megrohamozták Ceutát a menekültek Közel négyszáz afrikai menekült jutott be a Spanyolországhoz tartozó Ceuta enklávéba. 20/02/2017
Világ Charterjárat a pokolba Az Echo Flight légiszolgálat húsz éve szállít segélymunkásokat a háborús övezetek forntvonalai mögé. 16/02/2017
Tanzánia Női csonkítás: az embertelen hagyomány Február 6: a nők megcsonkítása elleni világnap 06/02/2017