NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Áttétes rákból gyógyult fel egy brit gyógyszerkísérletben részt vevő nő

Mammográfiát végeznek egy nőnél 2007 áprilisában
Mammográfiát végeznek egy nőnél 2007 áprilisában Szerzői jogok FRANKA BRUNS/AP2007
Szerzői jogok FRANKA BRUNS/AP2007
Írta: Noemi Mrav
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Az 51 éves Jasmin Davidet mellrákkal diagnosztizálták - majd mikor úgy tűnt, felgyógyult a kórból, kiderült, hogy a rák tovább terjedt a testében. Eleinte nem hitt a kísérletben, melybe bevonták, de bő két évvel később rákmentesnek nyilvánították.

HIRDETÉS

Egy Manchesterben élő 51 éves nőnél 2017-ben diagnosztizálták a mellrák egy agresszív fajtáját. Két évvel később a rák továbbterjedt, ezért az asszony részt vett egy kórházi keretek között indított gyógyszerkísérletben, melyben egy addig még nem használt gyógyszert párosítottak immunterápiás szerekkel. Saját bevallása szerint úgy érezte, újjászületett, mikor a legutóbbi eredményei azt mutatták, testében sehol sem található rákos elváltozás.

"Két és fél évvel ezelőtt azt hittem, meg fogok halni - most pedig úgy érzem, mintha újjászülettem volna" - mondta az 51 éves Jasmin David a BBC-nek adott rádióinterjújában.

Az őt kezelő kórház szerint a nőnél 2017 novemberében találtak egy csomót a mellbimbója alatt. Ezután hat hónapon át kapott kemoterápiás kezelést. 2018 áprilisában masztektómián is átesett, melyet 15 alkalmas sugárterápiával egészítettek ki. A kezelés végére úgy tűnt, a testében lévő rákos elváltozások eltűntek. 

2019 októberében azonban a rák visszatért, a CT-felvételek szerint pedig már a tüdejét, nyirokrendszerét és mellkasát, pontosabban annak csontjait is érintette. Az orvosok próbálták felkészíteni a legrosszabbra, és nem jósoltak neki túl sok időt.

Két hónappal ezután a kétgyerekes anyának felajánlották, hogy vegyen részt egy két évig tartó kísérletben a kórházban, melyben egy még csak kísérleti fázisban lévő gyógyszert kombináltak Atezolizumabbal, egy immunterápiás gyógyszerrel.

"Mikor felajánlották, hogy vegyek részt a kísérletben, fogalmam sem volt, hogy működni fog-e az esetemben, de azt gondoltam, így legalább tehetek valamit, ha magamért nem is, de legalább másokért, a testem pedig a következő generációk hasznára lehet" - mondta David. 

"Az első adagok után több szörnyű mellékhatást is tapasztaltam, a fejfájástól kezdve az ugráló testhőmérsékletig, úgyhogy karácsonykor bekerültem a kórházba, elég rossz állapotban. Aztán hál'istennek, elkezdtem reagálni a kezelésre."

Fiona Thistlethwaite onkológusprofesszor, egyben a kísérlet vezetője szerint "fantasztikus, mikor valaki ilyen jól reagál egy kezelésre". Két és fél évvel a visszatért rák után a nőt rákmentesnek nyilvánították.

David idén áprilisban Indiába utazott, hogy ott élő édesanyjának személyesen mondja el gyógyulása hírét - alig két évvel azután, hogy ugyanide utazott végső búcsút venni tőle. Nagy-Britanniába visszatérve az asszony úgy döntött: korai nyugdíjba megy, élete maradékát pedig "az orvostudomány és Isten iránti hálával telve" éli le. Mint mondta: annyi minden áll még előtte, köztük a 25. házassági évfordulója is, amit idén szeptemberben ünnepel.

A gyógyszerkísérlet 2023 decemberében folytatódik.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Pillanatokon belül felfedezi a méhrákos sejteket egy forradalmian új sebészkés

Hogyan próbálja megmenteni 3 millió ember életét a ráktól az EU 10 év alatt?

Magyarországon hal meg a legtöbb ember rákban az Európai Unión belül