Loader
Hirdetés

Köztársasági elnöknek választotta Baka Andrást az országgyűlés

Baka András és Magyar Péter miniszterelnök
Baka András és Magyar Péter miniszterelnök Szerzői jogok  MTI/Facebook
Szerzői jogok MTI/Facebook
Írta: Ferenc Szekely
Közzétéve: A legfrissebb fejlemények
Megosztás Kommentek Kövesse az Euronewst a Google-on
Megosztás Close Button

Mivel a magyar ellenzék pártjai nem tudtak illetve nem kívántak jelöltet állítani, a titkos szavazás kimenetele biztosra vehető volt. A jogtudós első elnöki beszédében kiemelte, hogy az áprilisi választás eredménye önmagában még nem állította helyre a jogállamot.

Az eljárás kezdetén a levezető házelnök tisztázta a jelölés körülményeit és feltételeit, majd ismertette az egyetlen választható jelölt életrajzát. Ezután a képviselők visszavonultak a titkos szavazásra.

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Az ellenőrzött, megerősített és kihirdetett eredmény szerint az Országgyűlés Baka Andrásra ruházta az első számú közjogi méltóság hivatalát, 140 igen szavazattal.

Az új elnök augusztus 19-én lép hivatalba.

A szavazás előtt és után a legnagyobb ellenzéki párt, a Fidesz megismételte azt a véleményét, hogy az elnökválasztást illegitimnek tartja, és továbbra is az előző lemondott elnököt, Sulyok Tamást tekinti államfőnek, és a hatalom visszaszerzése esetén ezt a döntést azonnal visszaállítják. Ennek azonban inkább politikai üzenet jellege van, gyakorlati súlya kevésbé, mivel vannak helyzetek, amikor az államfő és a pártok kapcsolata elkerülhetetlen és a nemzet szempontjából is szükséges.

Baka András
Baka András MTI

A székfoglaló beszéd válságokról szólt

A megválasztott elnök, pártok és vezetők nevének említése nélkül, a magyar társadalom súlyos helyzetét ecsetelte, a politikai és gazdasági igazságtalanságokat, a súlyos megosztottságot és több más válságjelet is említett. Nézete szerint az elkövetett törvénytelenségeket ki kell vizsgálni, és jogszerű eljárásokban kell megítélni.

Baka azt hangsúlyozta, hogy a köztársasági elnöknek a sokszínűséget kell képviselnie, az ellentétes álláspontok megjelenítését jogát, anélkül, hogy a nézetkülönbségeket túlerővel oldják meg. Korábban a parlamentet megkerülő rendeleti kormányzás alakult ki, a fékek és ellensúlyok megszűntek, és ilyen helyzet többé nem fordulhat elő.

Az alkotmányos rendnek meg kell határozni a közhatalom korlátait, amelyet egyetlen politikai erő sem tud átlépni. Egy alkotmány stabilitását az adja, hogy azt a társadalom elfogadja. Ezért széleskörű társadalmi és szakmai vitára van szükség, hanem a hatalom korlátainak megjelölése. Ebben fontos szerepe van az elnöknek, aki képviselni tudja a jogokat és a függetlenség eszközeit.

Az elnöknek nincs felhatalmazása a problémák megoldására, de fontos a szerepe minél több rászoruló csoport érdekeinek jelzésére és képviseletére.

Baka hangsúlyozta az ország helyének fontosságát Európában, és a határainkon túli nemzettestek védelmét, amit szintén szolgálni kíván. A jog ritkán kínál tökéletes megoldást, de lehetőséget ad a viták igazságos megoldására.

"Az állam nem önmagáért, hanem az emberért van" - fejezte be székfoglaló beszédét a megválasztott elnök.

Több hónapos átmeneti időszak zárult le

Magyar Péter miniszterelnök a választás estéjén, április 12-én tartott győzelmi beszédében egyértelművé tette, hogy el akarja mozdítani az előző kormány által kinevezett állami vezetőket a hivatalukból, élükön Sulyok Tamás köztársasági elnökkel. A Tisza-kormány 30 napos határidőt adott az érintett vezetőknek, hogy maguktól mondjanak le, Sulyok azonban erre nem volt hajlandó.

A kormány végül úgy oldotta meg az előző államfő eltávolítását, hogy módosította az alaptörvényt, a módosítóba pedig beleírta, hogy a köztársasági elnök megbízatása megszűnik. Sulyok ezt a törvényt a parlamenti elfogadása után pár nappal aláírta, ezzel pedig véget ért elnöki mandátuma.

A Tisza-frakció több mint tíz lehetséges jelölttel egyeztetett, mielőtt szombaton megválasztotta Baka Andrást államfőjelöltnek. Korábban Magyar Péter miniszterelnök a sakktörténelem legsikeresebb női nagymesterét, Polgár Juditot javasolta köztársasági elnöknek, ő azonban elutasította a jelöltséget.

Ugrás az akadálymentességi billentyűparancsokhoz
Megosztás Kommentek Kövesse az Euronewst a Google-on

kapcsolódó cikkek

Az aszály megtizedeli a világhírű Villányi borvidék szőlőtermését is

Meloni és Frederiksen közös üzenete: „nem kérünk a kontrollálatlan migrációból”

Az egyik eddigi leghalálosabb drónpárbaj: 12 halott Oroszországban, 5 Ukrajnában