A magyar kormányfő szerint nem számít, ha esetleg átrepült magyar drón Ukrajnába, hiszen ő nem tekinti a szomszéd államot független, szuverén országnak.
Orbán Viktor magyar miniszterelnök egy hétfőn megjelent interjúban elbagatellizálta annak jelentőségét, hogy magyar drónok esetlegesen megsértették Ukrajna légterét. A kormányfő azt mondta Németh Balázsnak a Harcosok Órája podcastban, hogy még ha Magyarország felől érkezik is drón Ukrajnába, Kijevnek a keletről, Oroszország felől érkező drónokkal kell foglalkoznia.
Az ügy előzménye, hogy pénteken Volodimir Zelenszkij ukrán elnök azt állította, hogy egy Magyarországról érkező felderítő drón megsértette Ukrajna légterét, miközben kárpátaljai ipari létesítmények felett repült.
Korábban Szijjártó Péter magyar külügyminiszter visszautasította az ukrán állításokat, de Orbán Viktor nem cáfolta az esetet, azonban lekicsinyelte egy esetleges drónberepülés jelentőségét, azzal érvelve, hogy Ukrajnát nem fenyegeti veszély nyugati NATO-szomszédai részéről, és a keleti frontvonalon lévő orosz drónokra kellene koncentrálnia:
"Ukrajna nem Magyarországgal áll háborúban, hanem Oroszországgal. A keleti határán lévő drónokkal kellene foglalkoznia, hiszen itt NATO-tagállamok vannak. Ukrajna hátországa biztonságos, innen nem támadja meg senki. Nem tudok róla, hogy a lengyelek, a románok, a magyarok, a szlovákok vagy a bolgárok meg akarnák őket támadni. Ez egy kamu dolog, semmi jelentősége nincs" - mondta Orbán Viktor. "Én a minisztereimnek hiszek, de tegyük fel, hogy néhány méterre berepült oda és akkor mi van?
Elvesztette a területének az egyötödét, elvették tőlük az oroszok, a szuverenitás véget ért. A maradékot mi tartjuk el. Ha a nyugat holnap úgy dönt, hogy nem adunk egy forintot sem, Ukrajna bezár, kész, vége megszűnt. Kicsit komolyabban kéne ehhez viszonyulni. Hogy kettő, három, négy magyar drón, ami vagy átment, vagy nem - nem ez az ügy, amivel szerintem az ukránoknak foglalkozni kell. Itt nem az ellenségeik vannak."
Nagy a feszültség Magyarország és Ukrajna között
A Honvédelmi Minisztérium cáfolta az állítólagos drónberepülést, és Szijjártó Péter magyar külügyminiszter is tagadta, hogy a szóban forgó drón Magyarországról származna. Mindeközben egy pénteki Facebook-posztban azzal vádolta Ukrajna vezetőjét, hogy magyarellenes hangulatot szít.
"Volodimir Zelenszkij elnök úr kezd beleőrülni a magyarellenességbe, most már rémeket is lát" – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter.
Az ukrán vezérkar több, egy drón útvonalát mutató térképpel válaszolt, vaknak nevezve a magyar tisztviselőket.
"A vak magyar tisztviselőknek: ez a tegnapi drónbehatolás pontos útvonala Magyarországról az ukrán légtérbe. Fegyveres erőink minden szükséges bizonyítékot összegyűjtöttek, és még mindig várjuk Magyarország magyarázatát arra, hogy mit keresett ez a tárgy a mi légterünkben" - írta az ukrán külügyminiszter, Andrij Szibiha.
Magyarország és Ukrajna viszonya történelmi mélyponton van több incidenst követően: Kijev bombázta a jelenleg oroszok által elfoglalt területen lévő Barátság kőolajvezetéket, ami gyakorlatilag napokra leállította a Magyarországra és Szlovákiába irányuló olajszállításokat.
Magyarország emellett Ukrajna uniós csatlakozási törekvéseinek fő ellenfele, és vétóval fenyegetőzik a tárgyalási fejezetek megnyitásával kapcsolatban. Orbán Viktor miniszterelnök korábban azt mondta, hogy Ukrajna uniós csatlakozása gazdasági katasztrófa lenne Magyarország és az EU számára is.