Donald Trump amerikai elnök ötnapos skóciai látogatására érkezve azt mondta, hogy a bevándorlás "megöli Európát". Tartózkodása során bejárja a családja tulajdonában lévő golfpályákat, valamint találkozik az EU Bizottság elnökével és a brit miniszterelnökkel.
Egy riporter migrációval kapcsolatos kérdésére válaszolva azt mondta, hogy "a bevándorlással kapcsolatban jobb lenne, ha összeszednék magukat [mármint Európa]. Nem lesz többé Európa".
Úgy folytatta, hogy "meg kell állítani ezt a szörnyű inváziót, ami Európával történik. Néhány ember és néhány vezető nem hagyja, hogy ez megtörténjen, de nem kapják meg ja megfelelő elismerést". Nem nevezte meg azonban azokat a vezetőket, akikre gondolt, nehogy "zavarba hozza" a többieket.
Az amerikai elnök látogatása során találkozik Ursula von der Leyen uniós bizottsági elnökkel, valamint Keir Starmer brit miniszterelnökkel.
El lehet még kerülni vámháborút az utolsó napokban?
Von der Leyen azt mondta, hogy a transzatlanti kapcsolatokról fognak tárgyalni, egy olyan héten, amikor a tárgyalások intenzívebbé váltak augusztus 1-je, vagyis a Trump által meghatározott határidő előtt, amelytől kezdve elmondása szerint 30%-os vámot vet ki az uniós importra. Az EU tagállamai időközben jóváhagyták a saját ellenintézkedéseik listáját, ha nem születik megállapodás. Erre nézve az Unió már korábban kidolgozott egy gazdasági védelmi rendszert, ami súlyosan érintheti az amerikai vállalatokat a vámokkal való nyomás esetén.
Franciaország feltehetően aktiválja a blokk legerősebb kereskedelmi fegyverét, az úgynevezett kényszerellenes eszközt. A védekező eljárás széleskörű felhatalmazást ad az európai tisztviselőknek megtorló intézkedések megtételére, beleértve az amerikai technológiai óriásokra kivetett új adókat, az amerikai beruházások célzott korlátozását és az értékes uniós piachoz való hozzáférés korlátozását. Több európai főváros is elővette a fegyvertárból ezt az intézkedést.
Trump a maga részéről pénteken azt mondta, hogy az EU-val való kereskedelmi megállapodás elérése "a legnagyobb üzlet lenne, ha sikerülne".
"Állítsuk meg a szélmalmokat!"
Az amerikai elnök megragadta az alkalmat arra is, hogy célba vegye a szélenergiát, mondván, Európának "le kellene állítani a szélmalmokat, tönkreteszitek az országotokat... tönkreteszitek a gyönyörű mezőiteket és völgyeiteket, és megölitek a madaraitokat".
Trump többször is kifejezte heves ellenszenvét a szélturbinákkal szemben, nemrégiben azt mondta: "Nem akarom, hogy a szélmalmok tönkre tegyék a helyünket".
A Trump Szervezetet, amelynek vagyonát jelenleg a gyermekei által működtetett vagyonkezelő alapítvány kezeli, kötelezték a skót kormány jogi költségeinek fedezésére, miután a tulajdonában lévő aberdeenshire-i golfpálya sikertelenül perelt egy közeli szélerőműpark építése miatt, részben azzal érvelve, hogy az sérti a golfozók kilátását.
Skóciában tartózkodása során Trump meglátogat egy aberdeenshire-i golfpályát annak augusztus 13-i megnyitója előtt, valamint egy másik, Turnberry közelében lévő pályát. Mindkét ingatlan a családja tulajdonában van.