Szaúd-Arábia Az Iszlám Állam ismét robbantott Szaúd-Arábiában Egy héten belül a második síita mecset volt a célpont. 29/05/2015
Szaúd-Arábia Újabb robbantás egy szaúd-arábiai síita mecsetnél Egy héten belül másodszor támadtak a hívőkre a pénteki ima idején. 29/05/2015
Szíria "Az Aszad-rezsim megdöntéséig nem állunk meg" - mondta az al-Nuszra Front vezére Damaszkusz elfoglalása és a szíriai elnök megbuktatása a célja az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet szíriai szárnyának tartott al-Nuszra Frontnak – 29/05/2015
Szíria Hogyan borítják el a dzsihádista eszmék az európai fiatalok elméjét? A nyugati országokból már több mint hatszáz muszlim lány és fiatal nő döntött úgy, csatlakozik az Iszlám Állam nevű szélsőséges iszlamista 29/05/2015
Törökország Török választás: örmény jelöltek Az örmények alkotják az egyik legjelentősebb kisebbséget Törökországban, létszámuk mintegy 40-70 ezer fő közé tehető. A törökországi örmények mostani 28/05/2015
Sorozatok az én Európámról Sorsdöntő választás elé néz Törökország Törökország a június 7-i választásokkal komoly demokráciateszt elé néz. Az uniós tagság is kérdésessé vált azután, hogy a brüsszeli országjelentés 28/05/2015
Jemen Több tucat halottat követeltek a koalíciós légicsapások Jemenben Legkevesebb negyven halálos áldozatot és több mint száz sebesültet követeltek a szaúdi vezetésű koalíció húszi lázadók elleni légitámadásai szerdán 28/05/2015
Jemen Rengeteg civil halott a szerdai bombázások után Jemenben A szunnita koalíció északon bombázott, a húszik délen Adent lőtték, nincs gyógyszer és ennivaló, milliók maradtak ivóvíz nélkül. 27/05/2015
Törökország Sorsdöntő választás előtt Törökország Június 7-én tartanak parlamenti választásokat Törökországban. A kormánypárti iszlamista Igazság és Fejlődés párt 2002-óta van a hatalomban, de csak 27/05/2015
Gáza Gázai rakétákra izraeli válaszcsapás Az izraeli légierő szerda reggel gázai célpontokat bombázott válaszul a kedd esti palesztin területről érkező rakétatámadásra. Az ország déli, a 27/05/2015
Szíria Dzsihádista videó került fel az internetre Palmiráról Sértetlennek tűnnek az ókori szíriai város, Palmira romjai azon a videón, amelyet az Iszlám Állam nevű dzsihádista szervezet tett közzé az interneten 27/05/2015
Európai hírek Brüsszelben kampányolnak a szaúdi blogger szabadon engedéséért Brüsszelben kampányol férje szabadon engedéséért az ezer korbácsütésre ítélt szaúdi blogger felesége. Raif Badawi-t tavaly ítélték el az iszlám 26/05/2015
Sport Csúcstartó lett a Galatasaray A Galatasaray nyerte a török labdarúgó bajnokságot – Isztambul utcáin ezt ünnepelték a fővárosi klub szurkolói. A Galata elsősége azzal lett biztos 26/05/2015
Egyiptom Kairóban válságtanácskoznak a líbiai törzsi vezetők Líbiai törzsi vezetők tanácskoztak Kairóban arról, hogy milyen politikai megoldást lehetne találni az országukban zajló válságra. Líbiában ugyanis 26/05/2015
Izrael Börtönre ítélték Ehud Olmert volt izraeli miniszterelnököt Nyolc hónap börtönbüntetésre ítélték hétfőn Ehud Olmert volt izraeli miniszterelnököt, mert kenőpénzt fogadott el egy amerikai üzletembertől. A 69 25/05/2015
Jemen Jemen harmadik legnagyobb városát támadják a lázadók Gránátokkal és rakétákkal is lőttek az elmenekült elnökhöz hű erőket. 25/05/2015
Szíria Százakat végzett ki az Iszlám Állam a szíriai Palmürában Több mint négyszáz embert mészárolt le az Iszlám Állam nevű szélsőséges dzsihádista szervezet az ókori szíriai romvárosban, Palmürában – a 24/05/2015
Szaúd-Arábia Az Iszlám Állam vállalta magára a szaúdi mecset elleni támadást Az Iszlám Állam vállalta magára azt a robbantást, amit a pénteki ima idején követtek el egy síita mecset ellen Szaúd-Arábiában. 22/05/2015
Szaúd-Arábia A pénteki ima idején robbantottak egy mecsetnél Szaúd-Arábiában Egészségügyi források szerint körülbelül húsz ember halhatott meg, és ötven körül lehet a sebesültek száma. 22/05/2015
Szaúd-Arábia Szaúd-Arábia: öngyilkos merénylet egy síita mecsetnél Öngyilkos merényletet követtek el egy síita mecsetnél Szaúd-Arábia keleti részén. A robbantást a pénteki ima alatt hajtották végre. Többen meghaltak 22/05/2015
Szíria Szíria: a dzsihadisták két határnál is előrenyomultak A dzsihadisták újabb területeket hódítottak meg Szíriában. Az al-Kaidához köthető fegyveresek a török határ közelében elfoglaltak egy kórházat. Itt 22/05/2015
Szíria Újabb stratégiailag fontos települést foglalt el az Iszlám Állam Szíria területének felét tartja már ellenőrzése alatt az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet. A szélsőségesek legutóbb az egykor Palmira néven 22/05/2015
Szíria Komolyan aggódik az UNESCO a szíriai világörökségi helyszínért Az Iszlám Állam dzsihadistái megszállták Palmirát, a Közel-Kelet egyik legjelentősebb kutlurális örökségi helyszínét 21/05/2015
Szíria Elfoglalta az Iszlám Állam Palmirát, az ókori szíriai romvárost Elfoglalta az Iszlám Állam az egykor Palmira néven ismert szíriai várost, Tadmurt pénteken. Félő, hogy a dzsihadisták lerombolják az ott található 21/05/2015
Cinema Mustang - a török Deniz Gamze Ergüven filmje Cannes-ban A török Mustang című film egy isten háta mögötti kis faluban játszódik, és öt árván maradt lánytestvér ébredező szexualitását követi nyomon. 21/05/2015