Egyesült Arab Emírségek Életfogytiglant kapott egy brit Abu Dzabiban Egy PhD-hallgatót ítéltek el azzal, hogy kém. London tiltakozik, de egyelőre hasztalanul. A Durham Egyetem kiáll diákja mellett annak ellenére, hogy az Egyesült Arab Emírségek főügyésze azt állítja, Hedg beismerő vallomást tett. 22/11/2018
Egyesült Arab Emírségek Nyugati nyomásra mégsem lett orosz elnöke az Interpolnak A dél-koreai Kim Dzsongjang kapta a posztot a világszervezet élén. 21/11/2018
Szaúd-Arábia Nyomoz, de tagad Rijád a Hasogdzsi-gyilkosság ügyében A szaúdi külügyminiszter szerint alapos nyomozást folytatnak, aminek még nincs vége. De abban már biztos, hogy a szaúdi vezetésnek nincs köze Dzsamál Hasogdzsi megöléséhez. A koronahercegnek, akit a CIA a gyilkosság megrendelőjeként nevezett meg, pedig főleg nincs. De nyomoznak. 21/11/2018
Egyesült Arab Emírségek Életfogytiglani börtönt kapott egy brit férfit kémkedés miatt Dubajban A 31 éves doktorandusz ügyében a legmagasabb szinteken járnak el, még Theresa May is felszólalt az érdekében. 21/11/2018
Jemen Több tízezer gyerek halt éhen Jemenben Milliókat fenyeget éhínség a háború sújtotta arab országban. 21/11/2018
Sport Felénél tart az őrült maraton Ománban sivatagban, hőségben tesznek meg 165 kilométert a versenyzők. 20/11/2018
Izrael Kizárta az Airbnb a ciszjordániai zsidó telepeket A rövidtávú ingatlanbérletet szervező amerikai cég azzal érvel, hogy a zsidó-palesztin viszály központi kérdése a ciszjordániai zsidó telepek létrejöttének jogszerűsége, ezért nem akarja, hogy ilyen ingatlanok szerepeljenek a kínálatában. Ez a vita sok évtizedes és per pillanat nincs új fordulata. 20/11/2018
Szíria Utolsó kísérletet tesz a szíriai helyzet rendezésére az ENSZ különmegbízottja A cél egy alkotmányozó testület felállítása lenne, de a damaszkuszi kormány nem hajlandó bevenni 50 civilt, nőt és törzsi vezetőt. 20/11/2018
Törökország Átadták a Török Áramlat gázvezetéket Magyarországot is ellátja orosz földgázzal az új vezeték a tervek szerint. 19/11/2018
Sport Lemondott a NOB egyik nagyhatalmú vezetője Sheikh Ahmad al-Sabah hamisítási ügybe keveredett. 19/11/2018
Cult Szobrok az anyaméhről 14 óriási bronzszobrot állított ki egy brit művész Katarban. A fogantatástól a születésig ábrázolja egy gyermek fejlődését. 19/11/2018
Törökország Egy szigeten rekedt embereket mentett meg a török partiőrség 40 embert mentett meg a török partiőrség. A menekültek egy kis szigeten rekedtek, miközben megpróbáltak átjutni Görögországba. 19/11/2018
Törökország Hasogdzsi temetése helyett megemlékezés Temetés helyett imával emlékeztek a brutálisan meggyilkolt Dzsamál Hasogdzsira Isztambulban. Nem tudni, ki adott parancsot az újságíró megölésére. 16/11/2018
Szaúd-Arábia Halálbüntetések a Hasogdzsi-perben Öt elkövető kapta a legsúlyosabb büntetést. 15/11/2018
Izrael Tüntettek Izraelben a Hamásszal kötött tűzszünet miatt A védelmi miniszter pedig lemondott. 15/11/2018
Izrael Bejelentette lemondását az izraeli védelmi miniszter Avigdor Lieberman egy nappal a Gázai övezetet uraló radikális iszlamista Hamásszal kedden megkötött tűzszünet után, az Izrael a Hazánk frakciója számára összehívott rendkívüli értekezleten jelentette be, hogy távozik. 14/11/2018
Izrael Ugrásra kész mindenki az izraeli-gázai határon A friss tűzszünetben egyik fél sem bízik igazán. Március óta folyamatosak az összecsapások a Hamász tüzelte palesztin civilek és az izraeli hadsereg között a határsávban. 14/11/2018
Gáza Megállapodott a Hamász és Izrael a tűzszünetről A Hamasz előzőleg fél nap alatt több száz rakétát lőtt ki Izraelre, amely eddig csaknem 150 csapást mért a raikális palesztin szervezet célpontjaira. 13/11/2018
No Comment Izraeli támadások a Hamasz bázisa ellen Tovább folytatódnak a harcok Izraelben és Gázában. A célpontok között a Hamasz fontosabb bázisai vannak. Mindkét oldalról rengeteg rakétét lőttek ki, megkezdődtek a csapat-összevonások a határövezetben. 13/11/2018
No Comment Légicsapások után körkép Gázából Az övezetből fél nap alatt közel háromszázhetven rakétát indítottak izraeli településekre, Izrael ugyanakkor mintegy százötven csapást mért a Gázai övezetet irányító Hamász radikális iszlamista szervezet célpontjaira. 13/11/2018
Gáza Egyelőre esély sincs a tűzszünetre Hétfő óta ismét folyamatosan egymást lövik a palesztinok és az izraeliek a Gázai övezetnél. A Hamász TV-csatornájának épületét is lebombázták. 13/11/2018
Izrael Kiújult összecsapások a Gázai övezetben Újabb összetűzések voltak a térségben a vasárnapi erőszak után. 12/11/2018
Ciprus Török-ciprusi torzsalkodás a tengeren Korábban már egyszer török hadihajók megakadályozták, hogy az olasz ENI olajvállalat hajója fúrásokat hajtson végre a régióban. 12/11/2018
Törökország Menekülők hajója süllyedt el a török partoknál Csak ketten tudtak partra úszni, a többi embert helikopterekkel keresi a parti őrség. 12/11/2018
Egyiptom Ritka szkarabeusz-múmiák is előkerültek Egyiptomban Egy újabb síremlék ajtaját már megtalálták, ennek felnyitását a következő hetekben tervezik. 12/11/2018
Uzlet Kevesebb olajat termel ki Szaúd-Arábia Szaúd-Arábia bejelentette, hogy csökkenti az olajkitermelését, mire a piacokon azonnal megugrott az olaj hordónkénti ára. 12/11/2018