NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Vihart kavart Lengyelországban, hogy idegen invazív fajnak minősítették a macskákat

A házimacska az 1787. invazív idegen faj a lengyel adatbázis szerint
A házimacska az 1787. invazív idegen faj a lengyel adatbázis szerint Szerzői jogok AFP
Szerzői jogok AFP
Írta: Pálfi Rita és AP
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A Lengyel Tudományos Akadémia döntése ellen érvelő állatorvos szerint nem a macskákat kéne hibáztatni.

HIRDETÉS

Meglepte a Lengyel Tudományos Akadémia biológusát a felháborodás, mely azt a döntésüket fogadta, hogy invazív idegen fajnak minősítették a macskákat, arra hivatkozva, hogy milyen veszélyt jelentenek a madarakra és más vadon élő állatokra.

A Lengyel Tudományos Akadémia nevében Wojciech Solarz biológus magyarázkodásra kényszerült, miután a testület az idegen invazív fajok közé sorolta a "Felis catust", azaz a házimacskát. Az akadémia Természetvédelmi Intézete által működtetett nemzeti adatbázisban csaknem 1800 ilyen fajt tartanak számon, de még nem volt arra példa, hogy az emberek fennakadjanak a döntésen.

"Az adatbázisban már 1786 szerepelt, és egyikkel kapcsolatban sem érkezett semmilyen kifogás - mondta az AP-nek Solarz. Szerinte az 1787. invazív fajként elkönyvelt macskák miatt azért mozdult meg a lengyel közlemény, mert a média beszámolókból azt a téves következtetést vonhatták le az állatbarátok, hogy ezzel az intézet - főleg a kóbor - macskák elaltatására szólítana fel.

Solarz hangsúlyozta, hogy egyre szélesebb körű tudományos konszenzus van arról, hogy a házimacskák káros hatással vannak a biológiai sokféleségre, figyelembe véve az általuk levadászott és megölt madarak számát.

A tudós a független TVN csatorna adásában egy állatorvossal szállt vitába, aki megkérdőjelezte az akadémia döntését arról, hogy veszélyt jelentenének a macskák az élővilágra.

Dorota Suminska, aki könyvet is írt a macskákról "A boldog macska címmel", azzal érvelt, hogy biológiai sokféleség más okokból csökken, például a környezetszennyezés miatt, de említette az épületek homlokzatát is a városokban, melyeknek nekirepülve sok madár pusztul el.

"Nézzük meg, hogy az ember szerepel-e a nem invazív idegen fajok listáján" - vetette fel Suminska, aki szerint igazságtalanul nagy mértékben hibáztatják a macskákat a tudósok.

Solarz válaszként felidézte, hogy csak Lengyelországban évente mintegy 140 millió madarat ölnek meg a macskák.

Az akadémia a hónap elején a weboldalán próbálta tisztázni a besorolás körüli félreértéseket. Hangsúlyozták, hogy ellenzik az állatokkal szembeni kegyetlenség minden formáját és azt is kiemelték, hogy a vitatott besorolás összhangban van az Európai Unió irányelveivel.

Azt, hogy "idegen" fajnak minősítették a macskákat tudományosan az igazolja, hogy az állatokat tízezer évvel ezelőtt háziasították.

A macskatulajdonosoktól pedig csak annyit kérnek, hogy a madarak költési időszakában korlátozzák kedvencük szabadban töltött idejét. A németországi Walldorf városban május óta kijárási tilalmat van érvényben a cicáknak, mert veszélyt jelenthetnek búbospacsirtára. A veszélyeztetett madárfaj költési időszaka májustól a nyár végig tart. Aki mégis kiengedi a macskáját, 500 eurós büntetést kell, hogy fizessen. Ha pedig a házikedvenc megöli a walldorfi búbospacsirták egyikét, akár 50 ezer eurós büntetést is kaphat a tulajdonos.

Solraznak egyébként egy kutyája van, de azt mondta, hogy "semmi baja a macskákkal".

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

1000 vágóhídra szánt macskát mentettek meg Kínában

"Traktorgate" árnyéka a lengyel kormánypártokon

Rendhagyó család: macska neveli a mókuskölyköket