Idén is egyedülállóan széles merítésből csemegézhettünk az underground és experimentális zenék legfontosabb hazai ünnepén, a Fekete Zaj Fesztiválon. Tudósítónk a legérdekesebb zenei szélsőségeket gyűjtötte sötét csokorba.
Erősen indult múlt héten szerdán a Fekete Zaj fesztivál a Mátrában: a belépést követően felocsúdni sincs idő, az Oaken x BORU atmoszférikus zenei összeborulása egyből megadja az alaphangot, a hallottak alapján pedig erősen reméljük, hogy az eredetileg csak egyszeri alkalommal összeálló két úttörő bandát a jövőben is láthatjuk még együtt zenélni.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
A Crow Black Dream gótikus darkwave szeánsza, majd a Wolves in the Throne Room napfénnyel és fafüsttel átitatott black metal szertartása után máris a Lucy Dreams cseppfolyós szintipopja hívogat. A nyolcvanas-kilencvenes évek klasszikus hangjait recsegő gitárokkal megidéző bécsi duó Lucy, a kristálygömbbe zárt AI-médium közreműködésével vezet érzelmes utazásra az analóg és a digitális világ határvidékén.
Érzelmektől a francia Alcest fellépése sem mentes, a post-rock, shoegaze, romantika, spiritualizmus és black metal alkotta varászszörpöt nyakalja is a szép számban a Fanyűvő színpad elé sereglett nép. Akiket aztán két hazai istenverése ránt vissza a metál feketén gőzölgő mocsarába. A Türböwitch elképesztően szórakoztató régisulis metal bemutatója után az utóbbi idők legnagyobb magyar műfaji durranása, a lassan már európai hírű Vér death metal reszelése az éjszakai erdő legocsmányabb lidérceit is csengő füllel küldi nyugovóra.
A csütörtököt az indie rock színtérre alig két éve berobbant Lone Assembly indítja. A svájci kvartett klasszikus újhullámmal és szintipoppal kevert, érzelmes postpunk elegyének kíséretében leguruló első sörök után már igazi nagyágyúk segítenek apróra zúzni szegény fejünket. Előbb a death metal atyaúristene, az Immolation celebrálja megalkuvást nem tűrő, elképesztő hangképekkel díszített fekete miséjét, majd kicsivel odébb a magyar szcéna egyik legforróbb egyesülése, a Teeth Marks őrli tovább az idegeket.
Szép számban gyűlnek a kanadai Front Line Assembly rajongói, akik a buli előtt még az alapító frontember Bill Leebbel is lőhetnek pár szelfit. A sötétbe boruló színpadon aztán az electro-industrial 40 éves állócsillaga a hőskor újragondolt szerzeményeinek analóg hangokkal zsúfolt, zakatoló őrületével múlja felül minden várakozásunkat. Lassan felmerül a kérdés, maradt-e értelme még bárminek, de szerencsére a Nemkilátó színpad tökéletesre fényfestett miliőjében már indul is IAMYANK tribal rave set-je, ahol spontán boiler room party keretében rázzuk ki magunkból az utolsó néhány voltnyi feszültséget, hogy aztán a Black Nail Cabaret klasszikus magyar underground zenei emlékeket idéző, ezúttal zenekarra hangolt dream pop melankóliájába, az aznapi utolsó hajtűkanyarral pedig az Óperentzia dub és psy trance fűtötte népzenei őrületébe torkolljon az éjszaka.
Nem lehet elég korán kezdeni. A fesztivál legbékésebb szigetén, a Kacsatónia színpadon Danny és Béla multiinstrumentális zenés mesevilágával indul a péntek délután. Az amerikai származású Danny Bain eredetileg gyerekekre hangolt előadása festékes vödrökre hangolt boci-bocival, marimbázó szerelmes struccal, anonim varacskos disznókkal és házi készítésű hangszerekből kutyult varázsfőzettel csinál önfeledten tapsikoló-daloló óvodást a felnőtt közönségből.
Innen egy tősgyökeres zajongó rugalmasságával fordítjuk át tudatunkat az Entrópia Architektúra indusztriál-, noise- és doom-hatásokat sem nélkülöző experimentális rock rirtuáléjába, hogy kicsivel később már a Battlesnake rock’n’roll cirkuszában mulatozzunk. Az ausztrál banda a hard-rock és a glam legszebb hagyományait idéző ősmetálja már önmagában is kiváló szórakozás lenne, de amit pópa jelmezeikben pogózva előbb a színpadon, majd az állványzatra mászva, végül pedig a közönség soraiban művelnek, azzal a fesztivál legszórakoztatóbb félóráját hozzák össze.
A Mátra erdőségeiben már őshonosnak számító Vágtázó Halottkémek itt mindig nagyot megy, nincs ez másként most sem, Grandpierre Attila pedig 75 évesen is irigylésre méltó elánnal tanítja a mórest.
Az arizonai N8NOFACE egyszemélyes DIY synth-punk előadása sem mentes az öntörvényű megnyilvánulásoktól. Energiától és dühtől duzzadó színpadi döbbenet, nagyvárosi gettó paranoia, extrém függőségek és törvényen kívüli hangok. Mindez fekete humorral és őszinte szeretettel – „a világ furcsáinak” címezve.
Boszorkányos ügyességgel hívja az őserőt a Feröer-szigetekről érkezett Eivør is, akinek elképesztő hangja a torokénektől, a hörgésen át az áriáig színezi az olykor törzsi ritmusokba forduló, mágikus ambient- és folk-alapokat.
Hasad a tudat, mert egyik felünk a svéd Oh Hiroshima tökéletesen beskatulyázhatatlan shoegaze post-rock utazására hív, a másik meg a felvidéki Varkocs doromboló hooligan-folkjára kíváncsi, akármi is legyen az, így mindkettőnek adunk még egy kicsit.
Szombaton Hang Linton elképesztő erejű avant-funk előadásával kezdünk. A leeds-i autodidakta művész széttekert kütyük és egy torzított gitár társaságában pörög vigyorgó dubtól a szétcsúszott breakbeat zakatolásig, őrült kiskutyáktól népirtásig. Zenei dekonstrukció és polgárpukkasztó punk performansz a javából.
Nagyot mozgat a pécsi Psycho Mutants a tőle megszokott, zavarba ejtő, de mégis magától értetődő pszicho-dark-country-rockabily bulijával, hogy kicsivel később a francia elektronika követe, Sidney Valette vigyen laza EBM-techno lötyögésbe, ahonnan az ukrán gyökerű, Berlinben alakult Machukha visz be az erdőbe. Sodró erejű black metal, hardcore, dark és punk keveredik az énekesnő, Natalya elementáris erővel előadott, sikító ukrán őrjöngésével. Egyezményesen az idei Zaj egyik legemlékezetesebb fellépése.
Végül az idei fesztivál sokak által leginkább várt fellépője, a transzcendentális black-metal műfaját életre hívó Liturgy veszi be a Fanyűvő színpadot. A Haela Ravenna Hunt-Hendrix vezette trió elsöprő erejű basszus és dob hangzással, klasszikus zenei elemeket sem nélkülöző, fémesen örvénylő gitárokkal és templomi énekeket idéző sikolyokkal megteremtett szakrális zenei tere fekete lyukként szív mindenkit a nézőtérre, ahonnan egészen az egyórás szertartás végéig nincs menekvés.