Az az útvonal, amely összeköti Marathónt Athénnal, az ókori görög történelem egyik legismertebb legendáját hordozza.
Több mint 85000 futó, 124 országból, vett részt a november 7-én és 8-án megrendezett 43. Athéni Autentikus Maratonon, amely az ország egyik legnagyobb sporteseménye. Vasárnap 08:30-kor rajtolt a 42195 méteres verseny, amelynek mintegy 25.000 résztvevője futotta végig a történelmi útvonalat.
A vasárnapi versenyprogram korábban, 08:00-kor kezdődött a 10 kilométeres futással. A résztvevők a Vasilissis Amalias sugárútról rajtoltak, a cél pedig szintén a Kallimarmaro stardion volt.
Az etióp Manazot Siyum Taferi lett a győztes
A versenyt az etióp Manazot Siyum Taferi nyerte meg, 2:10:03 alatt teljesítette a valamivel több mint 42 kilométeres távot és ezzel új pályacsúcsot állítottott fel.
Taferi 31 másodperccel javította meg az eddigi legjobb időt, amelyet 2023-ban a kenyai Edwin Kiptoo ért el 2:10:34-es idővel. Etiópia a második helyet is megszerezte, mivel Asefa Tefera Mengisha 2:10:18-as idővel ért célba, mindössze 15 másodperccel lemaradva a győztestől. Harmadik lett a kenyai Patrick Keter Kiplagat 2:11:22-vel, míg negyedikként a honfitársa, Vincent Kipsang Rono futott be 2:12:06-os idővel.
A nők versenyét szintén etióp futó nyerte, Yatane Kormose Dousa, aki 2 óra 30 perc 4 másodperc alatt ért célba.
Részvételi rekord 85.000 futóval
Az idei rendezvény rekordot döntött a nevezések számában, mivel több mint 85.000 futó indul a különböző távokon, 124 ország képviseletében. Körülbelül 25.000 futó rajtolt az Autentikus Maratonon, teljesítve a 42.195 méteres távot.
A szombati program két 5 kilométeres futást tartalmazott: a Telekom verseny rajtja 17:00-kor volt, míg a Universities Night Run Allwyn 20:00-kor kezdődött, kifejezetten egyetemi hallgatóknak. Emellett 1.200 méteres futásokat is rendeztek gyerekeknek, a Special Olympics versenyzőinek és fogyatékkal élő személyeknek.
Az ókori hírnöktől a modern maratonig
Az az útvonal, amely összeköti Marathónt és Athént, az ókori görög történelem egyik legismertebb legendájáról ismert. A későbbi hagyomány szerint, miután az athéniak győzelmet arattak a marathóni csatában Kr. e. 490-ben, egy hírnök futva érkezett Athénba, hogy elhozza a győzelem hírét, jóllehet az ókori források nem értenek teljesen egyet sem az események részleteiben, sem a hírnök személyében.
Ez a történet adta az ihletet a modern maratoni versenyszám létrehozásához. A ma ismert, 42.195 méteres táv a londoni olimpiai játékok után, 1908-ban vált hivatalossá. Akkor úgy alakították ki az útvonalat, hogy a windsori kastélyból induljon, és az olimpiai stadionban, a királyi páholy előtt érjen véget. Ezt a pontos távot 1921-ben szabványosították nemzetközi szinten.
Az Athéni Autentikus Maraton ma is megőrzi a kapcsolatot ezzel a történelmi útvonallal, a rajt Marathónban van, a cél pedig az athéni Kallimarmaro stadionban, ott, ahol az első újkori olimpiai maraton is véget ért.